7 perc 44.881 másodperc alatt száguldott végig a Nürburgring 20.822 km hosszú aszfaltcsíkján a Honda Civic Type R, ami új körrekord.
80-as évekbeli megjelenést kapott a félmilliomodik G-osztály
44 évvel a sorozatgyártás megindulását követően elkészült Graz-ban az 500 000. G-osztály, amely retró-megjelenést kapott.
Megkezdték az 1600 lóerős, 1450 kg tömegű Bugatti tesztelését
Végső fázisába került a 2020-ban bejelentett Bugatti Bolide fejlesztése, amely új szintre emeli a W16-os motorral szerelt autó vezetési élményét.
Örök életűnek ígérik a Curtiss luxus villany-motorkerékpárját
Megkapta a fontos szabadalmat, úgyhogy bejelentette a The 1 elnevezésű motorkerékpár sorozatgyártását a Curtiss.
Luxusautóként tér vissza az első Logan
Az iráni Saipa autógyár az első generációs Dacia Logan alapján készítette el a Cadillac-et utánzó Cadila névre keresztelt szedánját.
A kínai piachoz igazítják a Pathfinder-t
A villanyautókon használt megjelenést kapja a 2 évvel ezelőtt bemutatott szabadidő-autó, amely kitart a benzinmotort mellett.
Lespórolta a hátsó szélvédőt a Polestar a SUV-kupéjáról
A Polestar márka eddigi legerősebb autója a 2-s és a 3-as közé ékelődő 4-es nevű SUV-kupé csúcsváltozata, amely 544 lóerővel száguld.
Fenntartható lett a Bentley bútor-kínálata
A Milan Design Week rendezvényen mutatkozik be a Bentley autógyár legújabb, teljes mértékben fenntartható forrásból származó anyagokból készített bútorkollekciója.
Látványosabb orral és Esprit Alpine sportváltozattal folytatja a Clio
Megújult a Renault legnépszerűbb autója, a Clio modellfrissítés újdonságaként megjelent a választékban az Esprit Alpine nevű felszereltség.
Európába jön a Lexus luxus-egyterűje
A Sanghaji autószalonon bemutatott második generációs Lexus LM világszerte 60 országban, köztük Európában is megvásárolható lesz.