A Consumer Reports nevű nonprofit fogyasztóvédelmi szervezet egy 2011-es és egy 2015-ös Volkswagen Jetta TDI átlagfogyasztását vizsgálta.
Seprűnyél és elektromos kis ülés
Újfajta gyalogláshelyettesítő eszközöket ismerhettünk meg az Air-Wheel bemutatóján. És hamarosan még erre is rátesznek egy lapáttal.
Alvázas terepjáróból sportkocsi? A Nissan megpróbálja
A Nismo almárka most jelent meg a Közel-Keleten, és ebből az alkalomból elkészítették a Nissan Patrol Nismo-t.
Itt egy Lehetőség a Toyotától
A Toyota formatervezői kaptak egy lehetőséget, hogy valósítsák meg legvadabb fantáziájukat, aminek a Kikai tanulmányt köszönhetjük.
Nem légből kapott ötlet az S-FR
Megunta a Mazda sikerét a Toyota, hátsókerékhajtású kis sportkocsit akar készíteni, amit az S-FR tanulmánnyal bizonyít.
Minden eddiginél ütőképesebb WC
A Legacy Classic Trucks nevű cég a Dodge WC teherautók technikáját és megjelenését is a mai kor követelményeihez igazítja.
92-es oktánszámú szuperbenzin Szőnyből
A komáromi finomító bővítéséről szóló írás először az Autó-Motor 1965/1-es számában jelent meg.
Itt van annak a 138 autónak a listája, amelynek ellopása „gyerekjáték”
Az indításgátló védelmének hiányosságai miatt 26 márka 138 típusa lopható el a kutatók szerint nagyon könnyen.
Terepjárót farag a Chevrolet Camaro-ból a német cég – ha sikerül megrendelőt találni
Sivatagi örömautót faragnak a közútra szánt sportkocsiból, de hol találnak majd megfelelő terepet a 750 lóerős átépítésnek? Messze van a sivatag...
Kaszkadőrgépként debütált az új kis BMW motorkerékpár
A G310 Stunt jelzi előre a BMW Motorrad új, kis köbcentis gépeit. Sok változtatás várható még a sorozatgyártásig.