Túlzás nélkül nevezhető történelminek az Ausztrál Nagydíj magyar szempontból, hiszen először fordul majd elő, hogy magyar magánvállalkozások tűnnek fel szponzorként több versenyautón is.
74. Genfi Autószalon (4.rész)
Zsúfoltság, emberáradat, gyönyörű autók és mégszebb hoszteszek - ez a mérlege a kiállítás első közönségnapjának.
Vége a télnek: kezdődik a Formula-1
Már csak pár nap van hátra és ismét egy újabb Formula-1-es szezont kezdünk meg, ezúttal is az Ausztrál Nagydíjjal, Melbourne-ben. Bár elég sok idő eltelt az utolsó futam óta, mégsem maradtunk hírek nélkül.
Budapest Motor Kiállítás
Megnyitotta kapuit a 3. Nemzetközi Motorkerékpár Szakkiállítás a budapesti vásárközpontban.
Magyar ügyfélé az egymilliomodik Octavia
Az egymilliomodik Skoda Octavia február 17-én gördült le a Skoda mlada boleslavi gyárának futószalagjáról, és március 4-én ünnepélyes keretek között egy magyar vásárlóhoz került.
74. Genfi Autószalon (3.rész)
Mától várható a zsúfoltság Genfben, ugyanis már nem csak az újságírók látogathatják a kiállítás. A tegnap szenzációja az volt, hogy a Lamborghini Murciélago Roadsterre nem sikerült felaplikálni a ponyvát. De vajon van-e erre szükség 330-as tempónál?
74. Genfi Autószalon (2.rész)
A giccs határát súrolóan szép nap volt a tegnapi, a genfi Autószalon első sajtónapja. Az ég ragyogóan kék volt, hófödte hegycsúcsok keretezték a tájat, és melengetően sütött a nap, legalábbis a szélvédett helyeken.
Új nevet kapott a Minardi az Albert Parkban, Zsolt leplezte le az autót
Szerdán Melbourne-ben a Minardi csapat bemutatta új névadó-főszponzorát, új autóit, tesztpilótáit, valamint hivatalos energiaitalát. A sajtó nyilvánossága előtt megtartott rendezvényen Baumgartner Zsolt, Paul Stoddart és Gianmaria Bruni társaságában leplezte le a fekete lepellel takart új Minardit. Paul Stoddart ezt követően bejelentette, hogy csapata a 2004-es szezonban Wilux Minardi Cosworths néven versenyez majd, miután szponzori szerződést kötötték a fürdőkozmetikumokat gyártó holland céggel.
Kutakat építene az Agip Hungária Rt.
Az idén 4-5 vidéki benzinkút építésével tenné egyenletesebbé országos lefedettségét az Agip Hungária Rt.
Renault Modus – újabb egyterű
J77 néven ismertük eddig, Genfben Modus néven mutatta be a Renault legújabb egyterűjét. A tanulmányautó a hírek szerint őszre lesz szériaérett.