9,8 millió forintos indulóáron már Magyarországon is megvásárolható a Volvo S80-as új generációja. Az új fazon mellett új erőforrásokat is bevezettek a nagy limuzinban.
Megérkezett a Volvo S80
Japánban Alonsónak állt a zászló
Egy hét alatt nagyot fordult Fortuna kereke a Fernando Alonso-Michael Schumacher párharcban. A kínai futam Schumacheré volt, a japán Alonsóé lett.
Az ősszel beelőzhet a Ford
Az új járművek forgalomba helyezési adatai azt mutatják, hogy szeptember végéig körülbelül nyolcezerrel kevesebb személyautó kapott rendszámot, mint a tavalyi első háromnegyed évben. A forgalomcsökkenés leginkább a Suzukit sújtotta, ugyanakkor a Ford majdnem annyival adott el többet, amennyivel a Suzuki kevesebbet. Ha pedig a személykocsik és a kishaszonjárművek forgalmát összeadjuk, a Ford Hungária – fennállása óta először – megelőzte nagy riválisát, az Opelt is.
Audi S3
Vendéglátónk fontosnak tartotta kiemelni, hogy Németországban még tart a nyári szünet, így nem számíthatunk nagy forgalomra az autobahnon. A szót jelentőségteljesen megnyomta, esküdni mernék, hogy enyhén még kacsintott is hozzá, így kötelességünknek éreztük, hogy kihasználjuk a csábító lehetőséget.
Kia Carens II
A Kia Carensnek a második, a csak a Távol-Keleten forgalmazott típust is beleszámolva azonban már a harmadik generációja lépett színre május végén Európában. A napokban vezethettük is.
Újdonságok a Mercedes-Benztől Párizsban
Új termékek és műszaki újdonságok egész sorát mutatja be a Mercedes-Benz a 2006. szeptember 30.-október 15. között megrendezésre kerülő Párizsi Autószalonon. A kiállítás keretében ünnepli világpremierjét a nagy teljesítményű, exkluzív CL 63 AMG és a Mercedes-Benz SLR McLaren 722 Edition szupersportkocsi, továbbá itt mutatkozik be a nyilvánosságnak a „mesteri luxuskupé“, a CL új generációja. A prémiummárka egyéb újdonságai között találjuk a 4MATIC állandó összkerékhajtás legfrissebb változatát, amely elsőként az S-osztályban ad számot képességeiről. Az S 320 CDI 4MATIC az összkerékhajtású sorozat első dízelmotoros képviselője. Mindezek mellett láthatók lesznek Párizsban az E-osztály azon gyári példányai, amelyek hamarosan teljesíteni fogják a különlegesen nehéz próbatételt jelentő Párizs-Peking útvonalat.
A legfrissebb VW haszongépjármű árlista
VW haszongépjármű árlista, szeptember 28.: Like
Schumacher taktikus győzelmet aratott
Szokatlan fordulatot vett a szokványosnak kevéssé mondható Kínai Nagydíj. Már az időmérő edzésen szakadó eső is elég váratlan volt, nemhogy a vasárnapi verseny végkimenete.
Visszavásárolja a Ferrarit a FIAT
Nyolcszázmillió euróért visszavásárolja a FIAT a Ferrari 29 százalékos részvénycsomagját a milánói Mediobancától.
Logan MCV: tér és sokoldalúság
A Logan két évvel ezelőtti bevezetése után a Dacia most a Logan MCV-vel (Multi Convivial Vehicle) gazdagítja kínálatát.