A Volkswagen az egyik szlovákiai gyártósorát Boszniába kívánja telepíteni - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Nihad Imamovics, a német társaság boszniai partnercégének, a Szarajevóban kodákat és Volkswageneket összeszerelő ASA Holdingnak az igazgatója.
Már bezzegék is drágák?
A fékre lépnek a vezető autógyártók
A BMW az észak-amerikai helyett jövedelmezőbb piacokra helyezi a hangsúlyt - jelentette be a cég vezérigazgatója, Norbert Reithofer, aki elmondta, 2009 is a kihívások éve lesz, s a bajor márka azt tervezi, hogy csökkenti a termelést, valamint emeli árait.
Svéd tulajdonba kerül a Daimler?
Egy svéd befektető cég, a Cevian Capital Daimler-részvényeket vásárol, és nyilvánvaló erőfeszítéseket tesz, hogy a német autóipari csoprt meghatározó részvényesévé váljék.
A Mercedes-Benz Hungária Kft. 20 százalékkal növelte személygépkocsi értékesítését 2008 első felében
Jelentős növekedést könyvelhet el 2008 első félévében a Mercedes-Benz Hungária Kft: kiszállítása 11 százalékos emelkedéssel 2156 darabot (az előző év megfelelő időszakában: 1.941) ért el, ami új rekord Magyarországon.
400 ezer forintnyi üzemanyagutalvány vár gazdára!
Magyarországon a közlekedési morál kiábrándító. Célunk, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy fair módszerekkel, normális vezetéssel is lehet haladni, ha egy kicsit jobban odafigyelünk közlekedő társainkra. Ezért elindítjuk az Autó-Motor fair vezető programot. Duplán nyerhet!
A 23. ING Magyar Nagydíj részletes programja
Péntek, 2008. augusztus 1. 08:00 – 08:15 FORMULA 1 BÍRÓI JELZŐRENDSZER TESZTJE08:45 – 09:15 FORMULA BMW SZABADEDZÉS09:30 – 09:40 FORMULA…
Megjelent az Auto Bild Magyarország augusztusi száma
Bemutatók, menetpróbák, tesztekPremierCitroen C3 Picasso, felfrissített BMW 3-as és X3-as, Citroen C4-es, Ford Focus RS, Fiat 500 Ferrari, Peugeot 308…
Célpontban a teherautók: akár 300 ezer forintos útrongálási bírság
Közösen ellenőrzi augusztustól a közutakat a vám- és pénzügyőrség, valamint a Magyar Közút Kht. – állapodott meg tegnap a két szervezet vezetője, Nagy János országos parancsnok és László Sándor vezérigazgató.
Teszt: Hummer H3 3.7
Harcjármű leszármazottja, de már csak polgári alkalmazott. Akkor hát mivel veszi le lábáról a megvásárlóját? Azzal, hogy Schwarzenegger vállas zakójába bújtatja az illetőt. Nagy arcot mutat!
F1 Magyar Nagydíj: Räikkönen miatt nem jönnek, német-lengyel invázió lesz
Annak ellenére, hogy már tavaly is az elmúlt évek átlagánál jóval több rajongó váltott jegyet a Formula–1-es Magyar Nagydíjra, az idén eddig időarányosan még az egy évvel korábbinál is több belépőt adtak el elővételben az eseményre – mondta a Világgazdaságnak Palik László, a Hungaroring Sport (HS) Zrt. elnöke.