Az autósok kissé visszafogták a gyeplőt, kevesebbet járnak kocsijukkal, és várható, hogy a szervizek munkája is csökken emiatt. De nemcsak ez lesz a ludas abban, hogy a műhelyek bevétele alatta marad majd a tervezettnek. Más egyéb is közrejátszik az ügyfélforgalom csökkenésében. Megváltozott a szervizekben az a hangulat, amely régebben sem volt ugyan felhőtlen, ám az autós valahogy mégis kibírta. Egy példa a negatív tapasztalatról.
A kitűnően működő peremkerületi javítónál, amelyet mindig jószívvel tudtunk ajánlani a tőlünk tanácsot kérőknek, az utóbbi időben torz jelenségek mutatkoznak. Egyik ügyfelüktől hallottuk az alábbi történetet.
– Mi a panasza? – kérdezte tőle a munkafelvevő.
– Az első futóműnél baloldalt zörgést hallok, az ékszíj nyikorog, a szelepek kopognak – felelte.
Mindez felkerült a munkalapra, s az, valamint autója a szerelőhöz. A mester unottan – hétfő volt, valószínűleg nem nyert hétvégén a focicsapata – ismét kérdezte:
– Mi a baj?
– Zörög a bal felső trapézgömbcsukló.
– Miből gondolja, hogy az?
– Hallomásra állapítottam meg.
– És ha nem zörög, akkor mi van?
– Akkor vesztettem…
(Az ügyfélről annyit: nem mazsola, ismeri az autósszakma csinját-binját). De nem vesztett, mert diagnózisa helyes volt. A továbbiakban ekképpen folyt a csevegés:
– Ez a nyikorgás a vízpumpából jön, és nem az ékszíj hangja – mondta a mester. Mire az ügyfél:
– Azért csak cserélje ki az ékszíjat.
Megtörtént, a nyikorgás megszűnt. Az ügyfél kedve pedig elment az okoskodó szerelőtől, de magától a szerviztől is. Új ez a jelenség? Nem! Sajnos, az ügyfelet sokszor és sok helyütt baleknak nézik. Olyannyira, hogy igaza tudatában sem mer reklamálni.
Apropó reklamálás. Kinél is tehet panasz ma az ügyfél? Mielőtt erre választ adnánk, el kell mondani, hogy mi volt a sorrend akkor, amikor az Afit még létezett.
Az ügyfél, ha nem volt megelégedve a műhely munkájával, akár az üzem vezetőjénél is panaszt tehetett. Ha az nem tudta az autós panaszát méltányosan elintézni, akkor a Tröszthöz fordulhatott, ahol korszerű műhelyben szakavatott mesteremberek tettek pontot az ügy végére. A reklamációk így elintézést nyertek, és többnyire a panaszok igazát bizonyították.
Most mi a helyzet? Az üzem igazgatójáig a sorrend változatlan, a továbbiakban a szerviz felettes szerve, vagyis a számozott autójavítók esetében, a KM, illetve a többieknek az illetékes tanács ipari osztálya az, ahol reklamálni lehet. Az utóbbinál viszont nem áll olyan műszaki és szakmai felkészültség a reklamáció elbírálására, amely megnyugtatóan tisztázná, hogy kinek van igaza. Ez viszont sem a panasztevő, sem pedig az üzem szempontjából nem megoldás. Kellene most is egy olyan végső fórum, ahol pontot tennének a vitás ügy végére.
A megszüntetett trösztnek volt egy másik tevékenysége is, amely szintén az autósokat szolgálta. Ezek azok a villámellenőrzések voltak, amiket az Afit alkalmazottai végeztek. Magunk is részt vettünk néhány ilyenen, és örömmel tapasztaltuk az ellenőrzés precízségét, az objektivitást. A vizsgálat mindenre kiterjedt, és főleg arra irányult, hogy a kocsikba beépítették-e a raktárból kivételezett anyagokat. De ellenőrizték azt is, hogy a munkálatokat a műhely dolgozói szakszerűen végezték-e el. Az ilyen ellenőrzések feketén-fehéren kimutatták, hogy milyen munka is folyik a műhelyekben. Ma ilyen nincsen. Kár, hiszen kevés ügyfél fekszik a kocsija alá, hogy meggyőződjön arról, vajon milyen munkát végeztek autóján. Az ellenőrzést műhelyileg meg lehet oldani, de nem célszerű, hiszen éppen az elfogultság az, ami a váratlan „razzia” eredményességét szavatolja.
A minap panaszkodott az egyik autós (de sok ilyen panaszos van manapság!), hogy alkatrészhiány miatt nem vállalták el a műhelyben járműve javítását. Ám ott diszkréten mégis a fülébe súgták, hogy az üzemen kívül, otthon, a javítandó kocsit szívesen rendbe hoznák. Természetesen jóval drágábban, mint ahogy azt a műhely végezné. De ez még mindig „tisztességesebb”, mint amikor az állami műhelyben a javítás saját zsebre történik. Közismert volt az autósok körében az a műhely, ahol így is dolgoztak addig, amíg az igen agilis, és az ilyen „fekete” munkát nem tűrő új igazgató sürgősen nem intézkedett. Igaz, több száz ember munkáját lehetetlen ellenőrizni. Mégis azoknak kellene jobban odafigyelni, akik közvetlenül felelősek a hozzájuk beosztott dolgozók tevékenységéért. Csak van-e hatása a figyelmeztetésnek akkor, ha történetesen a főnök is részesül a fekete munka gyümölcséből? Az ilyen vezető vajon megróhatja-e a tisztességtelen munkát végző beosztottját?
És szót kell ejteni a maszek autójavítókról is. Ők sem egyformák, és rossz munka esetén itt is keresheti igazát az ügyfél. A felettes szervek is olykor tehetetlenek, és végső soron a reklamáló húzza a rövidebbet. A maszekoknál végeztetett munkáknál hiányzik az utolsó kontroll, ahol a vitás eseteket meg lehetne tárgyalni, a reklamáció tárgyát megszemlélni, és a sérelmeket rövid úton orvosolni. Mert olykor az ügyfélnek, a sok mérgen és keserűségen kívül, marad a peres eljárás, amely hosszú ideig is elhúzódhat. Mit lehetne hát tenni végső soron azért, hogy javuljon a munka minősége, ne csapják be az ügyfelet az autójavítókban, és a hanem is a kívánalmaknak megfelelő legyen?
Először is újra kellene létesíteni egy olyan független munkacsoportot, ez lehetne akár a Közlekedési Minisztérium keretében, amelyik a végső esetben kimondja, hogy hibázott-e a műhely, vagy sem. Határozatuk pedig legyen döntő érvényű mindazokra nézve, akiket ez illet. Ez a csoport végezhetné például a szervizek villámlátogatásait is, alapos ellenőrzéssel fűszerezve. Gondoljuk, hogy ilyen módon, ha a becstelenségeket nem is teljesen kiszűrve, de valamit mégis lehetne tenni az autójavítókban tapasztalható visszásságok orvoslásáért. Igen nagy szükség lenne erre, mielőtt a szakma végképp elveszítené becsületét.
(lovász)
