Egész életemben nem hallottam modern korunk nélkülözhetetlen (!…?) vívmányai közül bármit is úgy szidni, mint azt az ártatlan brüsszeli parkolóórát, amely közvetett módon ismerősöm kálváriája lett. Az történt, hogy a városban oly drágán mért parkolóhelyek egyike üresen állt. – Hurrá! – kiáltott győzelmesen a már hosszú percek óta körbe-körbe furikázó autós. „Fórsriftosan” beállt, zsebéből kihalászta az aprópénzt, majd azokból néhányat a parkolóóra perselyszájába akart dugni. Nem ment. – Vaksi – szidta magát. Aztán újból próbálkozott. A szerkezet kétségkívül hibás volt, nem „ette” a pénzt. A dolga után siető autós, bár jól látta az óra „lejárt” jelzőnyelvét – egy kevésbé nyomdaképes megjegyzéssel magára hagyta kocsiját. Alig telt el egy óra, a visszatért tulajdonost kocsiján – ugyancsak „fórsriftosan”, az ablaktörlő alá biggyesztve – a Brüsszelben oly ismerős rendőrségi cetli várta. Ennek „névértéke”: 600 belga frank! A helyzeten az újabb (még cifrább, még magyarosabb) káromkodás sem segített. Tizenöt napon belül fizetni kellett… volna. A „sértett” autós megmakacsolta magát. A szokásos huzavona… majd bíróság.

Ha hibás az óra…
– Nem érzem magas hibásnak. Én akartam fizetni a parkolóhelyért – kezdte védelmét a bíróság elé idézett autós. – Többször is megpróbáltam pénzt bedobni, a készülék rossz volt. Ez nem az én hibám.
A bíró nem is kételkedett a vádlott szavaiban, csupán felhívta a figyelmét arra a rendeletre, amely kimondja: hibás parkolóóra „árnyékában”, büntetés terhe mellett, tilos leállni. Ismerősömnek (mivel még néhány napra sem kívánt börtönbe kerülni) fizetnie kellett. Ez meg is történt… de azóta a brüsszeli parkolóóráknak csak az a szerencséjük, hogy az átok (állítólag a középkor óta) nem fog…
Mi tagadás, én sem „ölelgetem” korunk ezen újabb, karcsú, pénzéhes „utcánállóit”, de mindennapi társként elfogadom őket, és ilyen minőségükben riportalanyként kezelve, múltjukról, jelenükről, jövőjükről „beszélgettem” velük.

Jó üzlet
Megtudtam, hogy az „ős” csupán 43 éves. Az első parkolóóra az USA-beli Oklahomában született, 1935-ben. Tizenöt éves korában (1947) útra kelt Európa felé. Hódító körútjának „sikere” azóta csak fokozódott. Roppant szapora „fajta”.
Néhány tanúskodó adat. Az NSZK kisebb-nagyobb városaiban 184 ezer éhes parkolóórát kell etetni. Csak Hamburgban 15 ezer követeli a pénzt (!). Franciaország 175 városa is befogadta ezt a „Made in USA” jelzésű betolakodót, s az utcákon, tereken 150 ezret állítottak fel belőlük. Huszonhatezer parkolóóra Párizsban nyert jogot. De a városatyák véleménye szerint: ezek a hasznos „idegenek” több figyelmet is megérdemelnének. Létszámukat jövőre a duplájára emelik. Svájcban (könnyű az óráknak, pénzzel „foglalkoznak”) 60 ezer nyert letelepedési jogot. Belgiumban 20 ezret „táplál” az autósnép, de a hírek szerint számuk itt is hamarosan emelkedni fog.
– Jó üzlet a parkolóóra – ismerte el egyik tévényilatkozatában a városatya, akitől azt is megtudtuk, hogy az órák felállításának legharcosabb támogatói a kereskedők voltak (és maradtak), akiknek üzlete előtt hajdan a félnapokon át is veszteglő kocsik megnehezítették a vevőforgalmat. Nem egy kerületben maguk a kereskedők ajánlották fel a tanácsnak az órák felállítását, sőt a haszon egy részét is hajlandóak lettek volna a városnak átengedni. Ezt a társas viszonyt Brüsszelben nem fogadták el. De az órákat „lecövekelték”, és a haszon elzsebelését a kerület magára „vállalata”.

Mibe kerül egy ilyen szerkezet?
1972-ben egy akkor korszerűnek tartott óra és felszerelése 10 704 frankba került. Ma 15 064 frank az ára. Akad olyan város, ahol a tanács a gyártó céggel társul. Hozzájárul az előállítás költségéhez. A cég viszont az állandó karbantartást vállalja. Az ilyen óra perselyének gyomrát – természetesen – a társak közösen „vizsgálják” meg.

Kik a parkolóórák ellenségei?
Brüsszeli tapasztalatokra támaszkodva, habozás nélkül kijelenthetjük, hogy – nem az autósok! Itt már minden autós megértette, hogy a mindennapi városi élet követelte feltételek a „vad” parkolást nem engedhetik meg. Az ésszerű szabályok közé szorított várakozás a modern közlekedés egyik elengedhetetlen feltétele.
A parkolóórák ellenségei a nyugati városok munkanélküli lézengői, akik az őket mellőzésre ítélt társadalommal szemben vandál módon viselkednek. Elkeseredésükben törnek, zúznak, rongálnak. A hivatalos jelentések beszámolnak például arról, hogy a rongálók (csak Brüsszel megyében!) 1977-ben 112 417 frankra rúgó kárt okoztak. A kilátások erre az évre sem jobbak – sőt! A perselyen feltörése nem nagy „bolt”. Ha az „operáció” sikerrel jár, és az óra gyomra tele van – annak maximális befogadóképessége 450 frank. Roppant gyár „kereset”! Nem áll arányban a következményekkel.

Remek sofőrök
A parkolóórák rombolói részben a helyre beálló „remek” sofőrök is. A volán mögött ülők jó része itt is hajlamos arra, hogy magát Forma-1-es versenyzőnek tartsa. Ettől a számára kitüntető (??) gondolattól megittasodva, gyakran csak úgy, „laudásan” áll be, s ezt a nagyvonalúságot nemegyszer a vékony lábon álló parkolóra sínyli meg. Brüsszelben az utóbbi években 176 „zseni” igyekezett áthelyezni e karcsú oszlopokat, s a hibás művelet 984 460 frankos össz-számlát eredményezett! A hibázók „dicséretére” szóljon: legtöbben maguk (vagy biztosítóik) vállalták a kár megtérítését.

Egyes városokban kísérletek folynak arra, hogy a tereken csupán egy közös parkolóórát állítsanak fel. A leálló kocsik vezetőinek itt kell blokkolniok. A jegy két órára érvényes. A papírszeletet a kocsin belül, a szélvédőüvegre kell helyezni – úgy, hogy a parkolás lejártának idejét az ellenőr el is olvashassa. Ez a módszer gazdaságos. Nagyobb területre egy blokkolóóra is megteszi azt, amit a városban jelenleg kb. tízméterenként felállított órák sora lát el. A parkolóórák gyártása viszont munkalehetőséget nyújt! A kapitalista államokban ez sem megvetendő megoldás – tehát a vita nyitott!
„Mindenki másképp csinálja”… mondja a pesti sláger. És igaza van! Míg ez a vita eldől, addig a belga fővárosban (jelenleg) 4302 parkolóóra nyeli a pénzt, és mártír módjára tűri a soha semmivel nem elégedett „nagyságos autós” átkait.

(mécs)