A legtöbb autót megtaláló egységnek járó Generali Autóvadász Kupát a IX. kerületi polgárőrök vehették át. Az Autótulajdonosok Országos Érdekvédelmi Egyesülete (AOÉE) és a Generali Biztosító által létrehozott Generali a Biztonságért Alapítvány közös akciójának célja lopott, vagy bűncselekményben részt vett, illetve más okból bűnügyi szempontból releváns gépjárművek felkutatása volt. A hétvégi autóvadászatban 30 speciális rendszerrel (Mátrix Police, Sigmoid, HP-Packet, THG) felszerelt gépkocsi vett részt, amelyet a polgárőrség, a határőrség és az AOÉE önkéntes tagjai vezettek.

Az 56 megtalált gépkocsiból 8-at lopás, 12 gépjárművet valamilyen bűncselekmény miatt köröztek. Ezen felül 23 gépjármű volt lízingopcióval terhelve, és 13 esetben merült fel az egyedi azonosítójel meghamisításának gyanúja. 4 esetben az elkövetőt is sikerült előállítani.

A győztesnek járó Generali Autóvadász Kupát átadó Ilics László, a Generali a Biztonságért Alapítvány kuratóriumi elnöke példaértékűnek nevezte a civil szervezetek, rendvédelmi szervek, és Magyarország második legnagyobb biztosítója között kialakult összefogást.

A biztosító 2004-ben közel 550 esetben fizetett kártérítést ügyfeleinek gépjármű lopások miatt, és mintegy 150.000 ügyfelével piacvezető biztosítók egyike ezen a területen. A hét végi akcióval kapcsolatban Ilics megjegyezte, hogy a Generalinak, a casco biztosítások piacán meghatározó szereplőnek ilyen akciókkal is kötelessége szolgálnia a számukra bizalmat szavazott tulajdonosok érdekeit. A tavalyi és az idei autóvadászat során összesen 103 gépjárművet szűrtek ki a vadászok.

Generali Autovadász Kupa végeredmény

Fődíj (Generali Kupa): IX. kerületi polgárőr csapat Különdíjak: Legfrissebben ellopott autó megtalálója: Kispesti polgárőrök II. számú csapata Legnagyobb értékű autó megtalálója: Kispesti polgárőrök I. számú csapata Legtöbb lízingelt autó megtalálója: XX. kerületi polgárőrség II. csapata Csapatverseny helyezések: Idén először a 30 egységet három nagyobb csapatba vonták össze a rendezők, akik között szoros verseny alakult ki: I. helyezett csapat: Sigmoid (101 pont) II. helyezett csapat: Zsaru Car (99 pont) III. helyezett csapat: Matrix Police (43 pont)

Az akció fővédnöke Dr. Ferenczi László, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára megköszönte a résztvevők munkáját. Kiemelte az autóvadászok és az akciót biztosító BRFK munkatársak összeszokottságát: az autóvadászok állandó összeköttetésben álltak a rendőrséggel, és amint a rendszám alapján azonosítottak egy autót, értesítették a járőröket. A megtalált gépjárművek közül a lopásért keresetteket a BRFK rövidesen visszaszolgáltatja jogos tulajdonosainak. A legtöbb gépkocsit a IX. kerületi polgárőr csapat találta meg, míg a legértékesebb gépjárművet, egy 3 és fél millió forint lopási értékű Nissan Almera-t a kispesti polgárőrök I. számú csapatának tagjai találták meg.