Az Országos Rendőr és Tűzoltó Napon mutatkozott be Tóbiás és Balambér, a két kedves kis kutyakölyök, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság megbízásából készült hangoskönyv két főszereplője. A Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai című CD 4-7 éves gyerekeknek szóló meséket, dalokat és egy interaktív kifestőt tartalmaz, és a biztonságos közlekedés szabályait tanítja meg a kicsiknek. A tízezer példányban elkészített, tudatos közlekedésre nevelő hangoskönyvet, „Az iskola rendőre” programban résztvevő intézmények első osztályos tanulói kapják meg.

A „Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai” című hangoskönyv célja, hogy játékos, szórakoztató formában ismertesse meg a kicsikkel a biztonságos közlekedés alapvető szabályait. A fülbe mászó dalok és mesék bárhol – például autóban, otthon vagy az iskolában − hallgathatók, csak egy CD-lejátszóra vagy számítógépre van szükség. A gyerekek szinte észrevétlenül megtanulhatják belőle többek között a gyalogos közlekedés, az úttesten és a vasúti átjárón való átkelés, a helyes kerékpározás, az autóbuszos közlekedés szabályait. A történetek a lehetséges veszélyhelyzetekre és azok elkerülésének módjára is felhívják a figyelmet. A hanganyagban átadott közlekedési ismeretek rögzülését, vizuális megerősítését a mesék tartalmához illeszkedő interaktív kifestő segíti. A rajzokat a gyermekek akár önállóan, akár szülő vagy pedagógus segítségével számítógépen vagy kinyomtatva ceruzával, festékkel is kiszínezhetik.

A CD létrehozásában professzionális, neves művészekből álló stáb működött közre. A meséket és dalszövegeket Szente Vajk, a zenéket Bolba Tamás szerezte. A szereplők hangját olyan ismert színészek kölcsönözték, mint például Janza Kata, Oroszlán Szonja, Polyák Lilla és Szente Vajk. Tóbiással és Balambérral az első osztályos gyerekek hamarosan országszerte megismerkedhetnek, mivel a tízezer példányban elkészített színvonalas interaktív kiadvány „Az iskola rendőre” program keretében jut el hozzájuk.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!