Fotó: Miklós-Illés Kálmán, BMW

Bombaként robbant a hír 2018-ban, amikor bejelentette a BMW-csoport, hogy Debrecenben egymilliárd eurós beruházással, illetve 12 milliárd Ft-os állami támogatással építik meg új gyáregységüket. Jochen Lorenzen üzemfejlesztésért felelős igazgató, illetve Andreas Pfleger, a BMW debreceni projektigazgatója a cívis városban tartott kerekasztal-beszélgetésen elmondták, hogy ugyan több közép-kelet európai ország is versenyben volt egymással a gyár építéséért, sehol sem találtak olyan kedvező körülményeket, mint a hajdú-bihari megyeszékhelyen. A BMW-nek eleve hihetetlenül széles beszállítói köre alakult ki az elmúlt 10-15 évben Magyarországon, másrészt Debrecenben és környékén több fontos német autóipari cég is működik.

A legfontosabb ugyanakkor mégiscsak az volt, hogy egy nagyváros mellett, autópálya és nemzetközi repülőtér közelében legyen a gyár, illetve a fejlett vasúthálózat is a prioritások között szerepelt – Andreas Pfleger szerint az elkészült járművek szállításánál kizárólag a vasútra támaszkodnak majd. A Debrecentől észak-nyugatra lévő földterület kiválasztásakor fontos szempont volt a bővíthetőség, hiszen Münchenben már komoly fizikai korlátok is vannak, egyébként a magyar gyár koncepciója leginkább a BMW mexikói (San Luis Potosi) üzemére hasonlít. A 400 hektáron elterülő, északról dél felé mindössze 4 métert lejtő bázison jelenleg a földfelszín alatti infrastruktúra építése zajlik, illetve már javában készül a több mint 1000 autó befogadására alkalmas parkoló is. A beruházás leginkább látványos része 2022-ben kezdődik, akkor húzzák fel az első épületeket, a mostani 250 fővel szemben pedig 4000-en dolgoznak majd a területen. Első ütemben a kommunikációs központ épül fel a komplexum déli részén, majd ezt követően a karosszéria-, a festő- és az összeszerelő részlegeket húzzák fel, illetve megépítik a trapéz alakú “telek” nyugati részén a tesztpályát is. A tervek szerint 2025-ben, 1000 fős dolgozói létszámmal kezdi majd működését a debreceni üzem, amely a termelés felfuttatása után évi 150 ezer darabos kapacitásra lesz berendezkedve. Bár a bővítés egyelőre nincs tervben, a gyártási darabszámot elméletileg meg is duplázhatják, hiszen hatalmas szabad területeket hagytak szabadon új csarnokok építéséhez.

Debrecen ugyanakkor úttörő abból a szempontból, hogy kizárólag elektromos járművek hagyják majd el a gyártósorokat, sőt, az ismét Neue Klasse néven emlegetett járműcsaládnál alkalmazza majd a BMW először vadonatúj, elektromos autó platformját. Kérdésünkre Jochen Lorenzen elmondta, hogy Debrecenben első körben nem tervezik elektromos erőforrások és akkumulátorok gyártását, de az üzem tervezésekor kalkuláltak azzal, hogy a jövőben az akkumulátorok előállítása se jelentsen különösebb problémát. Amellett, hogy a gyárból nulla helyi emissziójú autók fognak kigördülni, a BMW komoly hangsúlyt fektet arra is, hogy a járművek előállítása is a lehető leginkább környezetkímélő módon valósuljon meg.

Mi az a Neue Klasse?
A BMW 1962-1972 között gyártotta a Neue Klasse, azaz “új osztály” modelleket, amelyek mind a hajtáslánc, mint a formatervezés terén teljesen új koncepció szerint készültek és meghozták a márkának a várva várt sikert. Ezt az elnevezést elevenítik fel a 2025-től gyártásba kerülő újdonságokkal, melyeket Phase 3-as autókként is emlegetnek. A Phase 1-es típusok közé soroljuk az i3-ast és az i8-ast, a Phase 2-esbe tartoznak a most piacra kerülő iX és i4-es modellek, az első Phase 3-as BMW-k pedig a Neue Klasse autók lesznek.

Tanulási folyamat
A Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziummal valamint a Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziummal kötött megállapodás értelmében szeptember folyamán kezdődik a gyártó duális szakképzése Debrecenben. A programban résztvevő hallgatók az első két évet a kijelölt két oktatási intézmény egyikében töltik, ahol a választott szakterület elméleti ismeretei mellett az alapvető gyakorlati tudást is elsajátítják. A harmadik tanévtől kezdve a figyelem egyre inkább a gyakorlati oktatás felé irányul: a gyakornokok a BMW debreceni gyárában szerezhetik meg a kézzelfogható szaktudást.