Hidegzuhanyként érte az oktatásban és vizsgáztatásban dolgozók nagy részét a katatörvény módosítása. Az oktatók egy része – egyéni megfontolásból – már eleve más adónemben dolgozott, most hozzájuk csatlakozott az oktatói közösség jelentősebb része – nyilatkozott a Haon érdeklődésére Hajdu Kristóf, a Restart Autósiskola vezetője. Mint kiemelte, sokan a tételes adózást vagy az átalányadózást választották, melyek a katás adózáshoz képest sokkal nagyobb adóterhet rónak az oktatókra. Számszerűsítve ez az eddigi költségek többszöröse is lehet. Néhány oktató, aki tehette, egyszemélyes autósiskola alapításába fogott, így akár meg is tudta tartani a katás adónemet, de ennek egyéb feltételei vannak, így ez nem mindenki számára jelent megoldást. – A vizsgabiztosok kiesése miatt szerencsére nem volt jelentős feltorlódás, ellenben akik a rendszerben maradtak, azok jelentősen több munkát kaptak, hogy orvosolják a vizsgahelyek hiányát. Az oktatók szemszögéből ez nem volt annyira észrevehető, és a diákoknak sem kellett tapasztalni extra várakozási időt a vizsgahelyre. Sajnos rossz esetben ez a szigorítás előtt is lehetett másfél hónap, mire valaki kapott egy pótvizsgára helyet – emelte ki. Megjegyezve, az oktatóhiányra jelenthet tüneti kezelést, hogy amennyien otthagyják a szakmát, körülbelül ugyanennyien jönnek, új, motivált oktatók.

Várólisták alakultak ki
Koroknai Imre, a Koroknai Autósiskola tulajdonosa leszögezte, tömeges pályaelhagyásról nincs tudomása. Kiemelte, a 2020-as és a 2021-es év is a koronavírus-járvány árnyékában zajlott, nemcsak a több hónapos leállások miatt, de a tanulók, illetve az oktatók esetleges megbetegedése is hátráltatta a munkát. – Köztudott, hogy a tanulóvezetők torlódása miatt várólisták alakultak ki. Ezek kialakulásában az oktatói vándorlásoknak is szerepe van. Ezt a helyzetet tovább fokozta a szakemberhiány. Több éve nem indultak szakoktatók képzésére szerveződő tanfolyamok. Ez a probléma megoldódni látszik, hiszen 2021-ben már elindult az első tanfolyam, illetve idén is lesz. A fenti okok nyilvánvalóan a tanulók jelentős feltorlódását eredményezték – mondta.

20-30 százalékos emelés
A megkérdezettek egyöntetűen kijelentették: tovább drágul a jogosítvány. Az iskolák szeptember, október hónapban már végrehajtották az emeléseiket, amik a korábbi árakhoz képest 20-30 százalékos emelést jelentenek. Ennek okai között szerepel a az üzemanyagárak, a járműfenntartási költségek növekedése, a kata eltörlése. Hajdu Kristóf elmondta, már az infláció miatt is elindult egy drágulási hullám, amit várhatóan további drágulás követhet.
Míg év elején ötezer forint környékén volt a vezetési óra árának belépő szintje, most már nehezen találhatunk olyan autósiskolát, ahol hatossal kezdődik az óradíj, sokkal inkább hetessel. Ez az üzemanyagár-változás miatt várhatóan akár 1000 forinttal is emelkedhet, tehát nem lehetetlen, hogy hamarosan egy óráért nyolcezer forintot kell fizetni. Az infláción túl a megnövekedett költségeket próbáljuk fedezni oktatóként, annak érdekében, hogy az oktatás minőségében ne legyen negatív változás – szögezte le.
Koroknai Imre úgy fogalmazott, a járvány idejére eső problémák (torlódás) talán mostanra kezdenek enyhülni. Kiemelte, az energiaárak drasztikus növekedése, a téli időszakra tehető, egyébként normálisnak mondható tanulói létszám csökkenése „megoldhatják” a feltorlódást. – A jövőben átmenetileg várhatóan jelentősen le fog csökkenni a tanulói létszám. Ez a tendencia már jelenleg is érzékelhető a képzőszerveknél. Valójában 40-50 százalékos vagy még ettől magasabb tanulói létszám csökkenésre számítok – hangsúlyozta. Hajdu Kristóf az előtte szólóhoz hasonlóan azt emelte ki: a növekvő költségek biztosan elrettentik majd az embereket.
Személyes meglátása az, hogy nőni fog a beiratkozók életkora és csökkenni fog a 17-20 éves korosztály és inkább a 22-27 éves korosztály lesz többségben. Tehát ugyanúgy lesz kereslet a jogosítvány megszerzésére, de egy kicsit később szerzik majd meg az emberek.

Nyitókép: MW-archív