A transzszibériai vasút áteresztőképessége véges, a tengeri szállítás lassú, ezeknek az alternatívája akar lenni a két most épülő, Kínát Európával összekötő gyorsforgalmi út. Az első a Nyugat-Kína és Európa közötti összeköttetést megvalósító sztráda kivitelezése már 2019 óta folyik, a tervek szerint pedig 2026-ban adják át a Sanghaj és Szentpétervár közötti összeköttetést. A Kínán, Kazahsztánon és Oroszországon keresztül haladó útvonal végig fizetős lesz, és több, ettől függetlenül elindított autópálya-beruházást is ide soroltak Oroszországban, például a Kazany-Moszkva közötti útszakasz is ennek része lesz.


Ezzel némiképp párhuzamosan kezdik el még az idén a Meridian nevű, mintegy 8500 km hosszú interkontinentális útvonal építését, amely Sanghaj és Hamburg között húzódik majd. Az Oroszországon belüli mintegy 2000 km-es szakasza eltérő lesz a Nyugat-Kína-Európa sztrádától, de lesznek majd átkötések a kettő között. Utóbbi beruházás alapvetően magánpénzből valósul meg, a kétszer két sávos autópálya építését és üzemeltetését a használati díjból szeretnék finanszírozni, és ezt alig három év alatt fel akarják építeni Oroszországban, azaz 2024-es átadással számolnak.