1948. június 8-án új fejezet nyílt az autózás történetében. Ezen a napon kapta meg a 356-001 alvázszámú, első Porsche prototípus a forgalomba helyezési engedélyét. „Kezdetben alaposan körülnéztem, de nem találtam álmaim autóját. Ezért úgy döntöttem, magam építem meg” – jelentette ki Ferry Porsche, s a vállalatot mind a mai napig e különleges feltalálói és úttörő szemlélet jellemzi.

A Porsche azonban az elmúlt hat évtized során nemcsak a magasban, hanem olykor a mélyben is járt. Ám hatékony termelési módszereinek, a márka letisztult fejlődésének és olyan innovatív modelljeinek köszönhetően, mint a 356, a 911, a Boxster és a Cayenne, az egykor kis sportkocsi-specialista rohamos tempóban a világ egyik legsikeresebb és legnyereségesebb autógyártójává fejlődött.

„A Porsche ma erősebb, mint valaha, a vállalat történetének legszélesebb és legvonzóbb modellpalettáját kínáljuk. Folyamataink és költségeink alakulását jól kézben tudjuk tartani, ami hosszú távon is biztosítja függetlenségünket. Mindig is Dávidként éreztük magunkat, akinek a szakma Góliátjai ellenében kell megállnia a helyét. Ez az önértékelés jellemzett bennünket az évek során, ami végül sikeressé is tett minket” – fejtette ki Dr. Wendelin Wiedeking, a Porsche elnöke.

Amikor Wiedeking 1992-ben átvette a vállalat irányítását, a Porsche éppen legsúlyosabb válságának mélypontján járt. A vállalatot az a veszély fenyegette, hogy éppen legértékesebb „vagyonát” veszíti el – a függetlenségét. A Porsche hirtelen megvásárlási célponttá vált, s a helyzet azonnali megoldást igényelt. A tulajdonos Porsche és Piëch család pedig ehhez maximális támogatásáról biztosította a cégvezetést.

Wiedeking és igazgatósági kollegái nemcsak a Boxster sorozatot vették gyártásba, hanem más intézkedésekkel is a gazdasági fordulat érdekében dolgoztak. A „Lean Management“ és „Lean Production“ fő vezérelvek alatt új szervezési és termelési módszereket vezettek be, illetve a vállalati hierarchia és folyamatok minden szintjén alapvető változtatásokat eszközöltek. A belső termelékenység növekedését célzó erőfeszítések, illetve az új fejlesztésű modellprogram hatásai gyorsan megmutatkoztak: a Porsche már 1995-től ismét zöld számokat írhatott, majd évről-évre új forgalom-, értékesítési és nyereségességi rekordokat felállítva, a szakma élére tört.

A vállalat kiemelkedő pozícióját azonban nem csupán pénzügyi mérlege, hanem megítélése is tükrözi. A különböző szakterületek német topmenedzserei így a „manager magazin” felmérése során a Porsche AG-t immár sorozatban ötödször a legjobb imázzsal rendelkező vállalattá választották. A J.D. Power amerikai piackutató intézet által kiadott, tekintélyes „Initial Quality Study” pedig már a második alkalommal az első helyre sorolta a Porschét, míg a J.D. Power „Appeal” tanulmánya már harmadik egymást követő alkalommal az amerikai vásárlók körében legvonzóbb márkaként regisztrálhatta a német sportkocsi-gyártót.

Ezt az egyedülálló imázst a Porsche az elmúlt hat évtized során a legkülönfélébb innovációkkal és kemény munkával vívta ki, s ez a környezetvédelem területére is érvényes. A Porsche mérnökei sohasem elégedtek meg a mindenkor éppen aktuális környezetvédelmi előírások teljesítésével. Céljukként mindig is azt a megközelítést jelölték meg, hogy a Porsche modelljei a környezet megóvása tekintetében is példát mutassanak. A weissachi fejlesztőközpontban, még 1966-ban ennek szellemében került sor Európa első hivatalos kipufogógáz-tesztjére, mégpedig egy 911-es Porsche modellen. Nem sokkal később olyan részleget hoztak létre, amely más gyártók járművein is vizsgálta a károsanyag-kibocsátás mértékét.

A Porsche az új technikákat nem csupán modelljei menettulajdonságainak javítására, hanem környezetvédelmi adottságaik fejlesztésére is használja. Az elmúlt 15 esztendő során a vállalat sikerrel mérsékelte új járművei üzemanyag-fogyasztását – s ezzel együtt szén-dioxid-kibocsátását is – évente átlagosan 1,7 százalékos lépcsőkben. A motorteljesítményre vonatkoztatva a Porsche már ma a legalacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást produkáló gyártók között szerepel. 2012-ig a Porsche modellek üzemanyag-fogyasztása a tervek szerint további 20 százalékkal csökken, amit új, innovatív motortechnikák, valamint a Cayenne és a Panamera hibridhajtású változatai tesznek lehetővé.

A Porsche egész Németország számára modellértékű – mondta egy alkalommal Gerhard Schröder korábbi német kancellár, s nem csupán a vállalat mögött álló mérnöki tudásra gondolt. Arra a bizonyos „Dávid-módszerre” is célzott, amellyel a Porsche kis gyártóként is 60 éven át sikeres tudott maradni a nagyok árnyékában. A „Made in Germany” fémjelezte minőséggel, az állami támogatásokról való lemondással, illetve a dolgozói és a társadalom iránti tudatos felelősségvállalással a Porsche töretlen lendülettel járja útját.

Ezt egészíti ki 2005 szeptembere óta az új jövő felé tett nagy lépés: a Volkswagen AG tulajdonjogában szerzett többségi részesedés. A szűk 31 százalékos szavazásra jogosult tőkearánnyal a Porsche már ma is a legnagyobb részvénytulajdonosnak számít Wolfsburgban, ám tulajdoni hányada a tervek szerint még az idén 50 százalék fölé nő.

A cél e tekintetben is egyértelmű: a Porsche Automobil Holding SE közös szervezetében nemcsak a Porsche és a Volkswagen tartós növekedése biztosított az immár évtizedes fejlesztési és gyártási partnerkapcsolat keretében, hanem mindkét vállalat függetlensége is. Dr. Wendelin Wiedeking a Porsche sportautók jubileumi évében így fogalmazott: „A Porsche a jövőben is Porsche marad, akárcsak a Volkswagen Volkswagen. Ez a siker receptje.”