A hírek szerint egy hét alatt elkapkodták a Dacai Logant Franciaországban. A Le Figaro írása szerint az idei exportra tervezett 5 ezer autó már gazdára talált, és mivel a Renault nem akar újabb kontingenst behozni – házon belül azért, már ne legyen konkurencia -, így a galloknak várni kell a román csodára.

Németországban ma indul az értékesítés, de az előzetes felmérések alapján itt is borítékolható a siker. A Logan 7200 euróért ABS-szel, két légzsákkal és 100 ezer kilométeres garanciával kapható. Természetesen tőlünk nyugatabbra is csak az 1.4-es 75 lovas és az 1.6-os 90 lovas verziót kínálják, a dízelre 2006-ig várni kell. Ez utóbbi egy 1.5 literes 16 szelepes, a benzineseknél modernebb egység lesz.

A Logan egyébként igazi világautó lesz, a tervek szerint idén indul az oroszországi, marokkói és kolumbiai gyártás, jövőre Iránban, 2007-ben pedig már India és Brazília is gyárt. Ennek fényében könnyen teljesíthetőnek tűnik a Renault azon elképzelése, miszerint 2010-re egymillió Logan fusson az utakon.