Múlt ősszel-télen sok, több mint egy tucat gyalogosgázolás történt Kecskeméten, köztük sajnos halálos kimenetelű is. Riasztó tény volt az is, hogy jó néhány gázolás zebrán következett be. Minderre reagált az önkormányzat és a városüzemeltetési bizottság, és elkezdték vizsgálni, miként lehetne a gyalogosátkelőket biztonságosabbá tenni. A Városüzemeltetési Kft. átfogó felmérést készített az átkelőkről, osztályozták a beláthatóságot, valamint jelzőtáblák, a burkolati jel, az előjelzés és a lámpák meglétét, állapotát. Ezek alapján – valamint a Kecskeméti Rendőrkapitányság javaslatait is figyelembe véve – elkészült egy terv az indokolt beruházásokról. Összesen több mint 45 gyalogosátkelőnél történt idáig valamilyen beavatkozás, például előjelző piktogramot festettek fel, villogó táblákat, esetleg korlátot helyeztek ki, sok helyen prizmát süllyesztettek a burkolatba, a kiskörúton, a tragikus baleset helyszínén pedig forgalomirányító lámpát szereltek fel.

Idén ősszel három gyalogos-átkelőt tettek „okossá” Kecskeméten, ezeknél az úttestbe épített prizmák villogni kezdenek, ha gyalogos közeledik. A tapasztalatok szerint a fényjelzés növeli a gépkocsivezetők megállási hajlandóságát. Fotók: Bús Csaba

Három helyszínen – a Mátyás iskolánál, a Mátyás király körút és a Daróczi köz csomópont mellett, a Nyíri úton, a szabadidőközpont bejáratánál és a Március 15. – Pajzs utcák kereszteződésénél – okoszebrákat alakítottak ki. Ezeknél mozgásérzékelők észlelik, ha gyalogos közelít az átkelőhöz, és automatikusan felkapcsolják az úttestbe épített prizmákat, így figyelmeztetve a sofőrt az elővigyázatosságra és a fékezésre (majd az érzékelők le is kapcsolják a villogást, ha a gyalogos eltávolodott a zebrától). Mint azt dr. Homoki Tamás alpolgármester szerdán elmondta: a háromból kettő okoszebrára az önkormányzat biztosította a közel 4,5 millió forintos forrást, egyre pedig a Generali a Biztonságért Alapítvány kifejezetten erre a célra kiírt pályázatán nyertek el 2,05 millió forintot.
– Az utóbbi időben a város igyekezett nagy figyelmet fordítani a gyalogosátkelők biztonságának növelésére. Minden olyan megoldást megvizsgálunk, amely ezt a célt szolgálja – mondta dr. Homoki Tamás, hangsúlyozva: Kecskemét a lehetőségeihez képest igyekszik támogatni az okos, smart megoldásokat, nemcsak a közlekedésben, hanem más területeken is. Homoki Tamás hozzátette: közlekedési ügyekkel foglalkozó ügyvédként az a véleménye, hogy a témát két irányból is meg kell közelíteni.
– A gépjárművezetőknek mindig be kell tartaniuk azt a KRESZ-ben előírt kötelezettségüket, hogy ha az átkelőnél gyalogos tűnik fel, akkor kötelező megállniuk. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a gyalogosok még azokon a helyeken sem léphetnek le körültekintés nélkül az úttestre, ahol nekik elsőbbségük van – mondta Homoki Tamás.

Olt Boglárkától, a Generali a Biztonságért Alapítvány képviselőjétől megtudtuk: kiemelt célkitűzésük a közlekedés biztonsága, ezen belül is a gyalogosok védelme. Okoszebrás pályázatukat idén első alkalommal írták ki, és országosan tíz helyszínen támogatják a megvalósítást (Kecskeméten a Március 15. utcán). A döntés előtt megvizsgálták a baleseti statisztikákat, a forgalom nagyságát, azt, hogy van-e a közelben oktatási-egészségügyi intézmény.
– Az elmúlt másfél évben Magyarországon körülbelül másfélezer gyalogosgázolás történt gyalogos-átkelőhelyen, ez volt a fő motivációnk a pályázat elindításakor – mondta Olt Boglárka.
A tapasztalatok szerint az okoszebránál a villogás valóban felhívja a sofőrök figyelmét a lassításra, fékezésre. Debrecenben egy zebránál megmérték a gépjárművezetők megállási hajlandóságát, és az „okosítás előtt” csak 55 százalékuk engedte el a gyalogost, ha már készült lelépni az úttestre. A villogó prizmák telepítése után két héttel ez az arány már 65 százalékra nőtt, két hónap után pedig 76 százalékra.