Mintegy 7 perc késéssel indul a nagyon eltervezett előadás, néhányan szenderegni kezdenek a félhomályos présüzemben szorosan elhelyezett székeken; de felriadtak, amikor elhangzott a „Jó napot kívánok! auf ungarish” köszöntés, hiszen kétnyelvű az egész prezentáció. Az Audi és a Volkswagen nagyjai is jelen vannak – még ha a kamerák nem is találják meg őket a nevük említésére.

Mivel az Audi Hungaria már két évtizede itt van, nem egyszerűen gyár, hanem – többek között – a helyi kulturális élet mecénása is, így a Győri Filharmonikusok és a Győri Balett társulata is kivette a részét a megnyitóból. A magyar és a német himnusz elhangzása után már vártuk volna a kezdő sípszót, de helyette jöttek  beszédek. Onnan látszik, milyen fontos is az Audinak és Magyarországnak az új, Győrben felépített autógyár, hogy a beszédet mondó emberek vagy egy percen keresztül hálálkodnak mindazoknak, akik lehetővé tették a mai ünnepséget, legyen szó olyanról, aki keményen megdolgozott ezért, vagy csak megválasztottak.

Az Audi Hungaria győri üzeme továbbra is a világ legnagyobb erőforrás-gyára, és mivel tovább növelik a kapacitást, az összeszerelő-üzemnek mennie kell. A németek az előre menekülés mellett döntöttek, és ahol két éve még (honvédségi lőtérből Natura 2000-es természetvédelmi területté avanzsált) rét volt, most egy autógyár áll. Néhány szám: 360 000 négyzetméter beépített terület, amelynek felépítéséhez 4 millió köbméter földet mozgattak meg, 150 000 köbméter betont öntöttek ki, 6200 oszlopot helyeztek el, 90 km földkábelt fektettek le és 100 000 négyzetméter homlokzatot készítettek el. Mindezt Gerd Walker, a járműgyártásért felelős igazgató mondja el, aki arra is büszke, hogy határidőre, az előre megszabott költségvetés betartásával készült el a beruházás. Érdekes, ha van kontroll, lehet tartani a terveket…

Természetesen a ma elérhető legmodernebb műszaki megoldásokat építették be, az állítható magasságú futószalag megkönnyíti a munkások dolgát, de a 8100 tonnás présgépek energia-visszanyeréssel takarékoskodnak. Kezdetben 2100 fő dolgozik az autógyárban, köztük vannak már több mint egy évtizede itt dolgozó rutinos kollégák és számos új alkalmazott is. Majd amikor leleplezik a színpadra állított Audi A3 és S3 limuzinokat, szóba kerül egy hungarikum is: a Misano vörös szín tüzes és piros, mint a paprika. Az ilyenkor szokásos mindenki örül mindenkinek, de leginkább egymásnak részt rendhagyó gyárindítással zárják. Hatalmas érintőképernyőt tapogatnak a színpadra meginvitált emberek, ahogy sorra aktiválják az egyes részterületeket, a legviccesebb rész, amikor beindítják a munkásokat. Büszkén nézik, ahogy a présgép ontani kezdi a lemezeket. Majd hogy két perc után le is áll, nehogy már a munkazaj megzavarja a nagy ünneplést.

Végül sor kerül egy gyárvezetésre is – már-már futólépésben, jó húsz perc alatt szaladunk végig a szerelőcsarnokon. Itt megtudjuk, hogy már három hete tart a próbaüzem, ami annyit jelent, hogy csak minden második pozícióban van egy-egy autó, hogy nyugodtan legyen ideje a munkásoknak a megfelelő mozdulatok elsajátítására. Az oda-vissza kanyargó szalag összesen 960 méter hosszú, 4 méter a szerelőfolyosó szélessége, oldalanként 2,5-2,5 méter van az alkatrészek raktározására. Napi 500 autó a kapacitás jelenlegi állapotban, és összesen négyféle típus fog itt készülni. Az Audi A3 Limousine csak a kezdet, hamarosan jön az Audi A3 Cabriolet, és még van jó egy éve a jelenlegi Audi TT-nek is, amely a modellváltás után költözik az új csarnokokba.

A hengerelt lemez beérkezte után 30 órával készül el az autó, ebből 5 óra 28 percet tölt a szerelősoron – 5 óra a szerelés, e közben tesz egy 28 perces kitérőt a félkész termék az alváz- és üregvédelem csarnokba. Prémium-termékről lévén szó lépten-nyomon minőségellenőrző állomásokat látunk, és természetesen az egész végén ott a minőségellenőrző sor is. Utóbbi előtt futnak két kört az autók a gyári próbapályán, majd az esőkamrával indul a végső kontroll – a sorrend gondos tervezés eredménye, hiszen a vízzárósság vizsgálata rögtön meg is tisztítja a kint esetleg összekoszolódott autót, így tisztán kerül rá a szállításnál használt védőfólia a karosszériára. A jövővel kapcsolatban annyit sikerült megtudni, egyelőre minden energiájukat leköti a gyártás felfuttatása, nagyjából fél év után látják majd, mekkora igény van az itt gyártott A3 limuzinra. Az esetleges gyárbővítés – bőven vannak szabad területek a kerítésen belül – egyelőre nincs napirenden.

Nagy felbontású képeket az Autó-Motor Facebook oldalán találnak, a Galériában.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!