A kocsi az a sportos szabadidő-autó (SUV), amelynek közös fejlesztéséről 2004 áprilisában Giancarlo Boschetti, a FIAT Auto akkori és Szuzuki Oszamu, a japán cég elnök-vezérigazgatója írt alá szándéknyilatkozatot Budapesten. Az előzetes tervek szerint a sorozatgyártás első évében, 2006-ban, húszezer készül a FIAT számára, negyvenezer pedig Suzuki-emblémával kerül az európai piacra.

Korábban 2006 végére–2007 elejére tervezték Esztergomban a Swift kabrió változatának elkészítését, ám a Swift-megrendelések nagysága, és a FIAT– Suzuki modell iránti várható igény miatt a kabrió gyártását egyszerűen nem tudná vállalni a Magyar Suzuki. A fentiek alapján úgy tűnik, az anyacég szűk gyártási keresztmetszete is lehet az akadálya a piaci részesedés növelésének Európában.

Ez viszont éppen ellentmond annak a véleménynek amelyet Ono Hirotaka, a Suzuki Motors tengerentúli piacokért felelős marketingigazgatója a minap hangoztatott a Daily Telegraphnak adott interjújában, miszerint a magyar leányvállalat a kapacitásai alatt termel. Jelenleg 150 ezres az éves gyártókapacitás, s a termelés ennek közelében van – jelentette ki Fórián István, hozzáfűzve: a március óta kapható új Swift iránti nyugati igényt is csak állandó túlórázással tudják kielégíteni.

Miután a szakszervezet azonban csak évi 200 túlórát engedélyez személyenként – a társaság 300-at szeretett volna – a túlórakeret elfogyása akár gondot is okozhat a későbbiekben a közel háromezer fős gyárban, amely a hirtelen keresletemelkedés miatt nem kívánja növelni dolgozói számát. Nem kaptunk viszont választ kérdésünkre, hogy az első fél évben hány Swiftet és hány Ignist exportált a Magyar Suzuki. Csupán az biztos, hogy Magyarországon az új Swift erősen kezdett: három hónap alatt 7900 kelt el belőle. Demeter Kálmán