Sokadik olyan eset fordult elő a napokban, amikor egy idős ember forgalommal szemben hajtott fel az autópályára. Most ebből nem lett tragédia, de az elmúlt években sajnos nem egy haláleset vagy súlyos baleset következett be az időskorú sofőrök figyelmetlensége vagy éppen rosszulléte miatt.
Tavaly az M3-as és az M30-as autópályán is történt súlyos baleset amiatt, mert forgalommal szemben közlekedett egy idős ember, de két éve arra is volt példa, hogy Miskolcon, a Bábonyibércen egy nyolcvan feletti sofőr vezetés közben hunyt el – itt szerencsére az útról lehaladó autót úgy állította meg egy kerítés, hogy senki nem sérült meg. Áprilisban nyilatkozott az Észak-Magyarországnak Pitkó László alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője, aki az első negyedév baleseti statisztikái kapcsán az időskorú vezetők problémájára is kitért. Mint mondta, gond, hogy nagyon sok olyan ember ül volán mögé, aki alkalmatlan a jármű vezetésére koránál vagy egészségügyi állapotánál fogva. Így kérte, hogy a család ne engedje az idős embereket vezetni.
– Ugyanakkor a háziorvosok felelősségéről is szót kell ejtenünk, gyakran nem kellő mértékben korlátozzák az idős emberek vezetői jogosultságát. Volt olyan halálos baleset, amikor már előtte is volt vezetés közben rosszulléte az illetőnek, mégis hagyták, hogy vezessen, és tragédia lett a vége. Ha idős, beteg sofőrt ellenőrzünk, aki alkalmatlan a vezetésre, akkor szabálysértési eljárást indítunk, de soron kívüli alkalmassági vizsgálatot is fogunk kezdeményezni. A balesetveszélyesen közlekedő vezetőket a járművezetéstől is eltilthatják – mondta.

Most betegségeket szűrnek
Arra, hogy hány ilyen eset volt, és indultak-e ilyen soron kívüli alkalmassági vizsgálatok, hamarosan visszatérünk. Megkerestük a Miskolc és környéki háziorvosokat tömörítő Praktizáló Orvosok Szövetségének (POSZ) elnökét, dr. Breitenbach Gézát is a kérdéssel, aki rögtön azzal kezdte: örülne, örülnének neki, ha a hivatásos sofőrökhöz hasonló alkalmassági vizsgálatot írnának elő az időskorú járművezetők számára is, persze nem olyan szigorúat, hanem inkább célirányosat.
Ez nemcsak a háziorvosoknak jelentene segítséget, de az idős embereket és az úton közlekedőket is megvédené az esetleges balesetektől, tragédiáktól.
– A mi lehetőségeink nagyon korlátozottak a vizsgálatok során, elsősorban a betegségek terén kell megnéznünk, hogy nincs-e a vezetést kizáró vagy korlátozó tényező. Mint például egy cukorbetegség vagy epilepszia miatt esetleg fellépő rosszullét, roham, olyan magas vérnyomás, ami egy agyvérzést okozhat. Nincs azonban arra lehetőségünk, hogy azt felmérjük, az illetőnek a reflexei, a helyzetfelismerése, a vezetéssel kapcsolatos készségei megfelelőek-e ahhoz, hogy egy közlekedési szituációt megfelelően tudjon kezelni – hangsúlyozta dr. Brei­tenbach Géza.
Azt sem könnyű egyértelműsíteni, hogy mi lenne az a kor, amelyet elérve már szigorúbb ellenőrzésre lenne szükség, jelenleg a hetven évet betöltöttek esetén ír elő már kétévenkénti egészségügyi felülvizsgálatot a törvény. Ezeken egyébként a háziorvosok korlátozó döntést is hozhatnak. Amennyiben egészségügyi állapotuk indokolja, akár kitilthatják az autópályákról, vagy nappali vezetésre korlátozhatják az idős vezetőket, de akár sebességkorlátozás is bekerülhet a jogosítványukba.
A POSZ elnöke azt mondja, ezzel a lehetőséggel szoktak is élni a háziorvosok, ha a rendelkezésükre álló vizsgálatok, például a látásromlás kapcsán szükségét érzik, de megoldást csak a kifejezetten autóvezetésre irányuló alkalmassági vizsgálat jelentene.