„Az elmúlt évtizedekben az Audi újra és újra az innovatív technológiák éllovasa volt: középmotor, alumínium-könnyűszerkezetes építésmód, quattro összkerékhajtás vagy éppen a közvetlen benzinbefecskendezési technikánk, az FSI. Mindezt összefoglaljuk az új Audi R8-ban és egyúttal hidat verünk ezzel a múltba vezető úttal a modern sportautónktól márkánk alapértékeiig” – mondja Jagoda Becic, az Audi AG reklámfőnöke.

A mexikói forgatás tavaly december elején kezdődött. Gerhard Kiefer, a reklámfilmek gyártásának felelőse a következőképpen nyilatkozott: „Mexikót több szempont alapján választottuk, ezek közül a legfontosabb, hogy egyszerre két versenypályán is forgathattunk. Ezen kívül a közeli Hollywoodból könnyedén szerezhettük meg a legmodernebb felszereléseket és eszközöket.”

Nem kevesebb, mint három teherautónyi öltözék állt készenlétben, köztük számtalan paróka, álbajusz és kiegészítő a különböző korokból valamint több kilónyi smink, hogy az öt színész, illetve az 1050 statiszta korhűen jelenhessen meg a képernyőn. Nagyon fontos szempont volt, hogy a ruházat megfeleljen a különböző koroknak. Akárcsak a történelmi díszletek, valamint az öt eredeti jármű a húszas és a harmincas évekből, a hat eredeti, az ötvenes évekből származó autó és az 1937-es Auto Union Typ C versenyautó replikája, amelyeket mind külön szállítottak a forgatási helyszínekre.

Hat napon keresztül, két különböző helyszínen forgattak Mexikóban. A hatalmas csapat három napig tartózkodott a mexikóvárosi Autodromóban 2300 méterrel a tengerszint felett. Ezután további három napig folytak a munkák egy privát versenypályán Tulancingo közelében, 2600 méteres magasságban. Mindeközben nem kevesebb, mint tíz kilométernyi filmet használt fel az operatőr, Ian Foster, aki olyan filmekben kezelte a kamerát, mint a „James Bond – Halj meg máskor!” vagy Oliver Stone „Nagy Sándor” című alkotása. Ezután másfél hónapig folytak Londonban az utómunkálatok, HD-minőségben.

A TV-reklám egy harmincas évekbeli versenypályán kezdődik. Távolabb a pályától éppen versenyautókat készítenek fel a bevetésre, fotósok és riporterek csoportosulnak a látványosság körül, amikor hirtelen áthajt a jeleneten az Audi R8. Hasonlóan épül fel az ötvenes, a hatvanas, a hetvenes és nyolcvanas évek környezetében is a sportautó fellépése, mígnem az R8 egy ultramodern és telt házas versenypályán az első rajtkockához gördül. Eddig egy narrátor elsorolta mindazokat a műszaki mérföldköveket, amelyeket az Audi ezekben az évtizedekben felállított. Ekkor a versenypálya rajtlámpája úszik be a képbe és a narrátor ezt mondja: „70 év felkészülés – ezért az egy startért.” A lámpa kialszik és az Audi R8 elrajtol. Ezután következik a vezérgondolat: „Audi R8 – Legerősebb ötleteinkre építve”.

Áttekintés az R8-reklámfilmről

A reklámfilm neve: „Warm up ”
Hossza: 45 másodperc és 60 másodperc
TV-vetítés kezdte: 2007. április 6.
Rendező: Lynn Fox rendező-trió (Patrick Chen, Bastian Glassner és Christian McKenzie)
Operatőr: Ian Foster, aki többek között a „Halj meg máskor!” című James Bond filmben kezelte a kamerákat és Oliver Stone „Nagy Sándor” filmjében
Produkciós iroda: Tony Petersen Film GmbH, Hamburg; tíz kilométernyi filmet forgattak
Utómunkálatok: The Mill, London; a filmet másfél hónapig tökéletesítették HD-minőségben
Ügynökség: kempertrautmann, Hamburg
Forgatás ideje: hat nap 2006. decemberében
Forgatás helyszíne: Mexikó: három nap a mexikóvárosi Autodromóban 2300 méteres magasságban; három nap egy privát versenypályán Tulancingo közelében 2600 méterrel a tengerszint felett
Közreműködők: öt színész, 1050 statiszta és 100 fős stáb
Járművek: két darab Audi R8 Jégezüst színben
Történelmi járművek: öt darab eredeti jármű a húszas és a harmincas évekből, hat eredeti autó az ötvenes évekből, valamint egy 1937-es Auto Union Typ C versenyautó replikája