A Ferrari F50 amúgy is az egyik legszebb és legkülönlegesebb Ferrari, de az alábbi darab még inkább kilóg a sorból. És nem csak a kinézete miatt.

Ez az F50-es Ferrari ugyanis gyárilag fekete, vagyis, ahogy a maranellóiak hívják, „Nero Daytona” színű, és míg az F50-esből összesen 349 darab gördült le a gyártósorról, addig ebből a színből összesen négy található az egész világon!

De az emberek nemcsak a színe miatt kapják fel a fejüket, ha elhalad mellettük ez a 3.5 literes, V12-es motorral száguldó 512 lóerős szörnyeteg.

A gyári kipufogót ugyanis lecserélte a tulaja egy olyanra, ami még elképesztőbb hangot ad a Ferrarinak, majd kivitte a kocsit London utcáira, hogy mások is meghallgathassák, hogy „énekel” az F50-es…