Fotó: Lővei Gergely és BMW

2008-ban készült az első 500 darab akkumulátoros-elektromos Mini, azok az autók azonban az i3-as technikájához szolgáltak tesztágyként, az ügyfeleknek átadott lízingautókat később bezúzták. A márka elektrifikációja aztán 2017-ben indult a plug-in hibrid Countryman piacra dobásával, ez a zöld rendszámos kompakt SUV népszerű hazánkban, az eladások 39%-át adja. Nem valószínű, hogy ezt a számot a hagyományos Mininél is sikerül majd hozni a Cooper SE névre hallgató változattal, de az esély megvan rá.

Nagy figyelmet fordítottak a vezetési élményre, ezért is kapott „csak” 32,6 kWh kapacitású akkumulátort az autó; ezt a T alakban a hátsó ülés alá beépített telepet találták kellően könnyűnek a mérnökök. A 235-270 km-es WLTP hatótávolság pedig bőven elegendő annak ismeretében, hogy a felmérések szerint csak városban használja majd elektromos Minijét a tulajdonos, akinek van másik járműve a hosszabb utakhoz. Az akkumulátor miatt egyébként 1,5 centivel megemelték a karosszériát, amelyet a vastagabb kerékjárat-ívekkel palástoltak a formatervezők.

Egyedi hangokat kapott az elektromos autó, motorindításra és leállításra is elsőre szokatlan ciripelést hallhatunk, és természetesen van mesterséges menetzaj 30 km/órás tempó alatt. A 184 lóerő és 270 Nm jóvoltából nagyon meg tud indulni az autó, a mérnökök dicséretére legyen mondva kerékcsikorgás nincs padlógázra sem, de azért nem árt határozott kézzel fogni a kormányt ilyenkor. Még autóúton is tökéletesen csendben lehet haladni, nincs szélzaj, a gördülési zaj burkolatfüggő.

A Mini Cooper SE a belső égésű motorral szerelt autóknál gazdagabb felszereltséget kap, hiszen már alapból ott a távolról is irányítható digitális klíma, a LED-es világítás és a digitális műszeregység a fedélzeten. További extrákkal és csomagokkal lehet fokozni a 10,5 milliós alapárat egészen 13 millió Ft fölé, utóbbinál már a Mini Yours egyedi kiegészítők is járnak. Egyelőre még 1,5 millió Ft-os állami támogatást is igénybe lehet venni, de nem tudni, hogy az épp most átalakulóban lévő kiírás hogyan érinti majd az akkumulátoros-elektromos Minit.