Škodán Škodák: az eBike mellett az 1 505 432 forintos MTB29 Full típus. Fotó: Szabó Róbert

Mondjuk az eBike 1 129 080 forintos árát le kell szurkolni, a mögöttes műszaki tartalom azonban sok mindenre magyarázatot ad. A 11,6 Ah-s akkumulátorról táplált Shimano elektromotor 50 Nm-es hajtónyomatékkal támogatja a lábunk által kifejtett pedálerőt: Eco módban 70% a rásegítés mértéke, Normal programban 150, High módban azonban már 230%-kal járul hozzá kifejtett munkánkhoz. Mindhárom menüben 25 km/óráig él a szervózás, utána már csakis lábizmainkra hagyatkozhatunk, az eBike nem gyorsasági bringa, sokkal inkább változatos domborzatú utak túragépe. Női vázszabással is létezik, a vételár azonos.

A központi agynál kilencfokozatú Shimano váltóval szelektálhatunk áttételt, a menetadatok flottul nyomon követhetők. A masszív 80 kilométer kényelmes napi penzum, pláne az eBike-kal. Az akku súlya 2,7 kg

Baráti társaságunk az „évi rendes” balatoni fiús hétvége biciklitúrás részén próbálta a Škoda masináját. Balatonalmádiból az északi csücsök felé haladva Balatonkenese, majd Balatonaliga érintésével tekertünk, aztán Siófok, Szántód-Tihany (rév) és Balatonfüred érintésével értünk vissza, mindez bő 80 kilométert tett ki. Az eBike mellett öt másik biciklivel ment a banda, a rásegítőst cserélgettük egymás között, a feszített tempó és a hardcore bringás túlfűtöttség helyett pedig röhögés, lángos, hekk és fröccs írta a koreográfiát. Nettó 5 óra 17 perc volt a menetidő, az eBike pedig főként az emelkedőkön brillírozott. Aki éppen ennek nyergében ült, okkal vigyorgott a többiekre, hiszen több mint vicces megtapasztalni azt, ahogy a rásegítés jóvoltából szinte a falon is felmenne!

Zoli, Pajesz, Ricsi, Ati, Táti, jómagam (Spori) és a cseh villamos

Összegzés
Kicsit nehéz (17,4 kg), de műszakilag komoly bringa, az akku egyetlen feltöltéssel akár a teljes Balanton-kört végigsegítené. Könnyedén gurul, erős fékei vannak, de rugózása sajnos nincs, így csak jó minőségű aszfaltra való.