Van egy gyanúm: az új Lexus GS formatervezője a Predator-filmek nagy rajongója lehet. A sajtóanyagban ugyan orsó/spulni alakú hűtőmaszkot emlegetnek, szerintem inkább az a jelenet ihlette, amikor a Ragadozó leveszi a sisakját és leüvölti Kalifornia egykori kormányzójának, bizonyos Arnold Schwarzeneggernek a fejét. Főleg az F Sport csomaggal felvértezve nagyon szigorú a Lexus megjelenése, előzési presztízse pedig immár a felsőkategóriás német sportlimuzinokéval vetekszik. Hátrafelé azért jócskán alábbhagyott emberünk lendülete, hisz kissé laposra és fantáziátlanra sikeredett a GS feneke.

A tökéletesség hajszolása közben a tervezők elvesztek a részletekben A tökéletesség hajszolása közben a tervezők elvesztek a részletekben

Ami a méreteket illeti, hossza és tengelytávolsága maradt a régi, de az első túlnyúlás 10 mm-rel rövidebb, míg a hátsó éppen ennyivel hosszabb, valamint két centivel szélesebb és hárommal magasabb is az autó – a nyomtáv elöl 40, hátul 50 mm-rel szélesebb. Ehhez képest a GS 250-es csomagtere 33%-kal, a 450h hibridé pedig 61%-kal (280-ról 461 literre) bővült! Utóbbi annak tudható be, hogy a nikkel-metálhidrid akkumulátorcsomagot vízszintes helyett most függőlegesen helyezték el.

Az ördög tényleg a részletekben rejlik

A belteret ugyancsak szellősebbnek érezni a korábbinál: a számok alapján az első utasok fejtere 30, a hátsóké 25 mm-rel nőtt, továbbá itt a lábtér is nagyobb 20 mm-rel. Az utasok testi épségét szériában tíz légzsák meg jó pár elektronikus őrangyal vigyázza, míg a teljes biztonsági arzenállal felvértezett Lexusban a fáradtságérzékelés, az ütközésveszélyre figyelmeztető és felkészítő rendszer, a radaros tempomat, az aktív sávtartó rendszer, a holttérfigyelés, a Head-Up Display és az éjjellátó rendszer is bevetésre kerül.

Első ránézésre letisztult és rendezett a vezetőhely, a szériaautókban használt eddigi legnagyobb, 12,3 colos képátlójú központi monitor (Luxury és F Sport szinttől felfelé jár) pedig impozáns darab. Sajnos a kezelése már kevésbé megnyerő, az apró force feedback-es joystickkal körülményes a kurzor pozicionálása, s helyenként bizony a túlbonyolított menürendszer is fejtörést okoz. Az pedig öreg hiba, hogy a légkondicionálót gombbal nem, kizárólag a menüből lehet ki- és bekapcsolni…

A vörös mellett fekete, szürke, bézs és mogyoróbarna bőrkárpit is választható A vörös mellett fekete, szürke, bézs és mogyoróbarna bőrkárpit is választható

Egyelőre kétféle motorizáltsággal választható a GS. A belépőmodellben kereken 2500 köbcentis, D-4S kettős befecskendezésű (szívócső- és direkt), mindkét oldalon változó szelepvezérlésű V6-os dolgozik, hatfokozatú, a kormány mögötti fülekkel is vezérelhető automatával karöltve. Inkább kifinomult, mint vehemens a 209 lóerős egység, megbirkózik ugyan az 1,64 tonnás tömeggel, a lendületes haladáshoz azonban már becsülettel pörgetni kell. Eco és Normál programban kissé tompák a gázreakciók és kényelmesek a kapcsolások, de tekerjük csak Sport S állásba az üzemmódválasztó gombot, s mindjárt élénkebbek a GS 250-es reakciói.

A sportcsomagos verziókban van még egy Sport S+ mód, ami „megfeszíti” az adaptív lengéscsillapítókat. Nem rossz, a vérbeli kanyarvadász azonban a 345 hibridlóerős GS 450h F Sport! Ezt ugyanis négykerékkormányzással is megfejelik: a fordulékonyságot szem előtt tartva 80 km/órás sebesség alatt az első kerekekkel ellentétes, míg felette a stabilitás érdekében azonos irányban térnek ki a hátsó kerekek. A szédületes kanyarsebesség mellett itt már a sportos teljesítmény és a rugalmasság is megvan az élvezetes autózáshoz – csupán a változó áttételezésű kormányzás szintetikus érzése árnyékolja be a vezetési élményt.

Végre a hibridbe is lehet poggyászt pakolni Végre a hibridbe is lehet poggyászt pakolni

Maga a 3,5 literes, V6-os benzinest és 200 lóerős villanymotort bolygóműves nyomatékelosztóval kombináló hibrid rendszer javarészt megegyezik az elődmodellével. Akárcsak a menetteljesítmények, vagy éppen a kizárólag az elektromotor használatával megtehető 4 kilométeres távolság. Csakhogy az új Lexus GS 450h belső égésű motorja Atkinson-ciklusú, s a már említett D-4S befecskendezést alkalmazza, így az átlagfogyasztás 23%-kal javult. Persze az 5,9 literes gyári értéknek a közelébe sem kerültünk, de egy 345 lóerős sportlimuzintól a komputer által jelzett 8,5 l/100 km igencsak dicséretes. Innen is üdvözlöm a dízeleket…

A látványra gyúrtak, de ütős a négykerék-kormányzású GS 450h F Sport dinamikája is A látványra gyúrtak, de ütős a négykerék-kormányzású GS 450h F Sport dinamikája is

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!