A megújulás egyik legfontosabb része a márkánál először elérhető, hétfokozatú duplakuplungos váltó megjelenése

2019-ben lesz 20 éves a Renault–Nissan szövetség, melybe tavaly a Mitsubishi is bekerült harmadik félként, közvetetten pedig a Dacia és a Lada is részesül mindabból, amit a franciák főznek. Ezúttal a 2010-ben indult, Daimlerrel kötött együttműködés eredménye, az 1,3 literes, turbós benzines motorcsalád az újdonság, amely először a Renault Scenicben jelent meg, azóta már a Mercedes-Benz A-osztályban is teszteltük, most pedig a már kívül-belül frissített Nissan Qashqai kínálatában váltotta ki a korábban választható 1,2 és 1,6 literes blokkokat.

3D-s mintájú, nappabőr ülésekkel is rendelhető a kompakt SUV

A 140 és 160 lóerős változatban is rendelhető motorhoz hatfokozatú kézi váltó jár alapáron, az erősebbik a tömeggyártású Nissan típusban először elérhető DCT duplakuplungos váltóval is párosítható, összkerékhajtás a benzinesekhez továbbra sem lesz elérhető. Ami a tudásukat illeti az új alapmotor 25 lóerővel és 50 Nm nyomatékkal tud többet elődjénél, az erősebbik ugyan három lóerővel gyengébb a korábbi 1,6-osnál, nyomatéka azonban 20 Nm-rel nagyobb lett, sőt, automatikus váltó esetén 30 Nm a különbség az új motor javára. Mindez dinamikusabb működést ígér kisebb fogyasztás és károsanyag-kibocsátás mellett. A Qashqai így már megfelel az Euro 6d-Temp előírásnak. A mérnökök több modern megoldást vetettek be a hatásfok javítására. Többek között részecskeszűrőt építettek be, optimalizálták a turbófeltöltőt, a befecskendező-rendszert és az égésteret, speciális eljárással mérsékelték a belső súrlódást. A három hajtásláncot élesben is próbára tettük a spanyolországi bemutatón.

Bár nem vitás, hogy minden téren előrelépést jelent az 1,3-as motor megjelenése, kis lökettérfogatát mégsem tagadhatja le az újdonság. A mérnökök munkáját dicséri, hogy 2018-ban egy kicsinek számító motorral ennyire komfortos, csendes és kiegyensúlyozott lehet egy kompakt méretű szabadidő-autó működése. A Nissan bestsellere ugyanis nem sportosságával, hanem kifinomult működésével győz meg, ezért aki nem jár sokat a nagyobb tempójú haladást megengedő német autópályákon, bátran döntsön a 140 lóerős kivitel mellett. Az autó méreteihez és felépítéséhez szükséges erőtartalékokat a gyengébbik motorban is megtalálja, hangját szinte nem is fogja hallani, a gördülési zaj már itt is hangosabb a motorénál, ráadásul hegyes-völgyes terepen is magabiztosan autózhat. Kézi váltója a mai mezőnyben finoman működő szerkezetnek számít, azonban sem a kapcsolása, sem a minden korábbinál tisztább motor reakciója nem tartogat izgalmakat, ahogy a Qashqai vezetése sem. Kormánya szintetikus, nem mutat túl a precíz és könnyed irányításon, ezzel a családi autók mezőnyében elvárt tulajdonságokat produkálja. Futóműve sem kel versenyre a jóval nagyobb teljesítményű prémiumriválisokkal, ez kisebb kanyarsebességet, de nagyobb rugózási komfortot jelent. Aki elkölt 495 000 Ft-ot az erősebb motorra, költsön további 625 ezret a DCT-váltóra is, mert nagyszerűen beleillik a koncepcióba. Stresszmentesebbé teszi az autózást, megkönnyítve a szintén új NissanConnect infotainment rendszer kezelését. Az okostelefon-integráció mellett a Door to Door Navigation alkalmazás és a TomTom Premium Traffic szolgáltatás is a csomag része.

A frissítéskor két új színnel bővült a választék, jelenleg 11 árnyalat rendelhető. A metálfényezés felára 155 000, a gyöngyházé 185 000 Ft

Ezzel nem ért véget a Qashqai megújulása: egyelőre még piacon maradnak a dízel változatok, jön az 1,5 literes, 110 lóerős motor duplakuplungos váltóval, az 1,6 literes 130 lóerős helyét viszont átveszi a 2019-ben érkező, 1,7 literes, 150 lóerős gázolajos, amelyből kézi vagy CVT-váltóval összkerékhajtású modell is lesz. A teljes megtisztulásra még várni kell, elektromos változat ebből a generációból már nem készül

Kisebb és könnyebb is elődeinél az új, 1,3 literes, turbós benzines motorcsalád

A felszín alatt
Az új károsanyag-kibocsátási normák egyre nagyobb fejtörést okoznak a mérnököknek, akik igyekeznek összehangolni az előírásokat a vevők igényeivel. A kompakt kialakítású, elődeinél könnyebb, 1,3-as motor új, háromszög alakú hengerfejet kapott, befecskendezői centrálisan helyezkednek el, a kipufogó leömlőjét a kipufogógáz hatékonyabb hűtése és az optimálisabb égés érdekében részben a hengerfejbe integrálták. Részecskeszűrője egy mikroporózus méhsejtszerkezetben rögzíti a koromrészecskéket, ez az egység a dízelekéhez hasonlóan rendszeres időközönként automatikusan regenerálódik. A cégcsoport az új motorcsaládnál alkalmazza először a plazmafáklyát. A gyártás során egy vékony réteg erős acélt permeteznek a hengerfuratokra, ezzel javítva a hőelvezetést, ami után növelhették a sűrítési arányt, ezzel áttételesen csökkentve a fogyasztást, valamint a károsanyag-kibocsátást. A jobb porlasztás érdekében a befecskendező fúvókákon hat furatot alakítottak ki, üzemanyag-ellátásukról 250 baron üzemelő közös nyomócső gondoskodik. A vezérmű „emelő típusú” himbát kapott hidraulikus szelepvezetéssel, ez hozzájárul a belső súrlódás csökkentéséhez, ami a motor tartósságát, a két vezérműtengelyes, szívó- és kipufogóoldalon független változó szelepvezérlés pedig a hatékonyságát növeli.