Elöl MacPherson, hátul multilink felfüggesztés dolgozik

A Volkswagen 1990. december 18-án szerzett 99,99%-os tulajdonrészt a spanyolok nemzeti autómárkájában. Az eltelt idő alatt többször is próbálkoztak stílusváltással felpörgetni a Seat eladásait, az igazi fellendülést végül a SUV-őrület hozta el. 2018 januárja és októbere között 449 000 autót adtak el világszerte, ami rekordnak számít a cég történetében. Az Ateca és az Arona népszerűsége nemcsak a szabadidő-autók iránti nagy keresletnek, hanem az eltalált koncepciónak is köszönhető, hiszen sikerült egy kis extra stílust és élményt is csempészni a konszerntől megszokott hidegfejű, praktikus szemléletmód mellé.

A kormány mögé 10,25, a középkonzolra 8 colos kijelző került

Kínálatát a Skoda Kodiaq és a Volkswagen Tiguan Allspace megfelelőjével bővítette a Seat. Csúcsmodellje, a Tarraco utóbbihoz áll közelebb, ajtajaik csereszabatosak és mindkettő Wolfsburgban készül. Külsejét saját ízlésük szerint alakították át. Ez elsősorban az orrát és a hátát érintette, mégis hatásos az eredmény, a márka új stílusjegyei fiatalossá, lendületessé teszik a méretes karosszériát. A harmonikus összkép fontos elemei a full-LED fényszórók, valamint a hátsó lámpák, amelyek felismerhető fazont adnak a Tarracónak. Kár, hogy a kettőt összekötő piros csík nem világít! A formatervezők mindent megtettek, hogy könnyednek tűnjön, dinamikus megjelenése segít elhitetni a külső szemlélőkkel, hogy ebből a testes Seatból sem hiányzik az életöröm. Mégis nagyobb hangsúlyt kapott a jó használhatóság, hiszen 4735 mm-es hossza és 2790 mm-es tengelytávja hosszú utazásokra is alkalmas családi autóvá teszi.

Hét üléssel jó, öttel bőséges a helykínálat, és a csomagtartó mérete is nagyvonalú. Hátra is jut hőfokszabályzó és USB-csatlakozó

Belső kialakítását is ehhez igazították, jó a helykihasználása, célszerű az elrendezése. Látszik, hogy megpróbáltak egy kicsit elszakadni a Volkswagen belső világától, a lebegni látszó központi kijelző, a dekorcsík és a nagy felületű ajtókárpit kölcsönöz neki némi egyediséget, a végeredmény mégsem elég fantáziadús. Ettől függetlenül jó a minőségérzet, a konszerntársakhoz hasonlóan példás az ergonómia. Nem hiányoznak a fizikai gombok, és a műszeregység helyére itt is 10,25 colos, teljesen digitális kijelző került. Különböző testalkatú sofőrök ideális testhelyzetben ülhetnek, a kilátás nagy szabadidő-autóhoz méltó. Óriási befogadóképessége a második üléssorban még a langalétákat is leveszi a lábukról. A bőséges fej- és lábtér persze akkor is jól jön, ha gyerekülést kötünk be, hiszen beültetni is könnyebb a kicsiket, akik szinte biztosan nem érik el a lábukkal az első ülés támláját. Az opcionális harmadik sor inkább gyerekeknek való, a lehetőség azonban legalább olyan hasznos, mint az alapesetben 700 literes csomagtartó.

Kinyitott üléssorral is marad raktér, a padlóba hajtogatva 60 liternyi helyet foglal

Felszereltsége a márkánál eddig nem elérhető vezetőtámogató extrákkal bővült, a vészfékező mellett torlódásasszisztens is segíti a biztonságos haladást. Arra is képes, hogy ha felmerül a baleset lehetősége, felhúzza az ablakokat, becsukja az üvegtetőt és megfeszíti az öveket, borulás után pedig leállítja a motort, kinyitja a központi zárat és hívja a mentőket. Méretei és tömege miatt csak nagyobb teljesítményű motorokat kap, az 1.5 TSI-t 150, a 2.0 TSI-t 190 lóerővel, valamint a 2.0 TDI-t 150 vagy 190 lóerővel. A gyengébbik benzines elsőkerékhajtással és hatfokozatú kézi váltóval választható, a gyengébbik dízel felárért már összkerékhajtással is rendelhető, de az erősebbik motorokhoz a DSG-váltóval együtt alapáron jár majd. A hazai bevezetés márciusban kezdődik, de annyit már elárultak, hogy az alapmodell 9 000 000 Ft alatt elvihető lesz.

A Haldex rendszerű összkerékhajtással könnyebb terepen is boldogul

A barcelonai bemutatón egy ilyen belépőszintű kivitelt próbáltunk ki. 150 lóerő nem kevés, arra egyértelműen elegendő, hogy kanyargós hegyi utakon is mozgásba hozza és lendületben tartsa a Tarracót. Kissé szintetikus, de precíz kormányzása és stabil futóműve megbirkózik a méreteivel, kitartóan követi az íveket, épített úton nem hiányzik az összkerékhajtás plusz kapaszkodóképessége sem. Autópályán erőlködés nélkül, csendben fut, nincs feltűnő szél- vagy gördülési zaj. Nem vitás, hogy sok csomaggal vagy éppen hét személlyel kevés lenne az 1,5-ös turbós benzines teljesítménye, és az Atecához képest a vezetési élmény is egy árnyalatnyival halványabb, a megcélzott vevők azonban azt fogják szeretni a Tarracóban, amiben jobb a kistestvérénél.