Fotó: Lővei Gergely, Mitsubishi

Fenn hordja az orrát az új Mitsubishi L200-as pickup, a homloka például pontosan 40 mm-rel került magasabbra a korábbinál. Ennél is látványosabb emelkedés, hogy az új orron ott kezdődik az alsó légbeömlő, ahol korábban véget ért – pontosan 685 mm-rel a talajszint felett, hiszen a japán mérnökök ezt is megmérték.

Az összkerékhajtás forgókapcsolója a váltókar mögött van, itt találjuk a csúcs-szinten elérhető terepprogram-kapcsolót

De nem csak a számok árulkodnak a változásról, a megjelenés rögtön két generációnyit ugrott, hiszen a 2005ben divatos lágy vonalvezetésről rögtön a márka jövőjébe ugrottunk előre – példának okáért a jövőre érkező új Outlander is hasonló, kettéosztott fényszórós arcot kap majd. Ahol lehetett, ívek helyett egyeneseket használtak a formatervezők, a fülke/plató választóvonal maradt a régi. Új a jobb hátsó sárvédő két tanksapkája, az elsőt a vezetőülés mellől lehet nyitni és a gázolaj utántöltésére szolgál, a hátsó az első mögött rejtőző kar megnyitására pattan fel és az AdBlue tartályához enged hozzáférést – utóbbira nagyjából 5000 km-enként lesz szükség.

Itt jól megfigyelhető a felhúzott plató-oldalfalat palástolni hivatott fekete betét

Az L200-as átalakítása talán a leghatékonyabb módja az új arc alterjesztésének, hiszen ezzel az egy típusával a globális pickup-piac 30%-át uralja a japán gyártó, de ezzel nem elégednek meg. Igyekeztek egy új réteget bevonni a potenciális ügyfelek közé, a sajtótájékoztató visszatérő eleme volt, hogy igyekeztek sokkal személyautósabb környezetet és a vezethetőséget előállítani, hogy az elpuhult szabadidő-autókból átülő ügyfelek is otthon érezzék magukat.

Búcsúzott az ívelt forma, a gyári platódoboz is szögletesebb lett

A nagy méretű karosszériától félőket az automatikus fékezéssel rendelkező parkolóradarral, tolató- vagy körkamera-rendszerrel igyekeznek meggyőzni, de ott vannak a fedélzeten a legelterjedtebb vezetőtámogató rendszerek (gyalogosfelismerős koccanásgátló, hátsó keresztirányú forgalomfigyelő, holttérfigyelő, sávelhagyás-figyelő, stb.) is. A tűzfal, a padló, a kardánalagút (váltó) zajszigetelését is javították, és ugyan a jobb minőségű anyagokat is említették, de azért a célszerűség jegyében (könnyű takaríthatóság) a kilencvenes évek óta használt mintázatú kemény műanyagot találjuk a legtöbb helyen, a kardánalagúton lévő lábtartó puha bőr borítást kapott. Az elöl ülők a korábbinál a testet jobban tartó – kimélyített középrész – üléseken foglalhatnak helyet, hátul pedig a pickup-műfajban tágas a hely és kellően magasan van az ülőlap a padlótól ahhoz, hogy ne kelljen nyakig felhúzott lábakkal ülni.

Soha semmi nem elég jó: a második sorban kényelmes a hely, de az USB-csatlakozók mellé polc helyett inkább légbefújót szerettünk volna

A technika legnagyobb újítása a saját fejlesztésű, teljesen alumínium 2,2 literes dízelmotor, ami 150 lóerős teljesítményével és 400 Nm-es nyomatékával az egyedüli erőforrás az EU piacán – már tudja az Euro 6D-Temp előírást, motorleállító segít a spórolásban. Az új fejlesztésű, hatfokozatú automatikus váltó (400 000 Ft felár) remek társa, finoman és gyorsan kapcsol, megkíméli a sofőrt a kissé hosszú úton járó hatfokozatú váltó kezelésétől – a hosszú áttételek és a fokozatok közötti nagy ugrások miatt gyakran kell váltani. Gyorsításkor jön a jellegzetes dízelhang, egyébként csendes az utastér. A személyautós illúzió azonban nem tökéletes, hiába a finomított hangolású felfüggesztés – hátul például öt- helyett hat lapból áll a rugóköteg –, rossz úton azért folyamatos apró kormánykorrekcióval kell egyenesen tartani az L200-ast, amelynek hátsó merev tengelye hajlamos ugrálni.

Dupla tanksapka a bal oldalon, a csúcs felszereltségnél gázteleszkóp csillapítja a platóajtó nyitását

Nem véletlen, hogy kitartottak az idestova 41 éve bevált felépítés mellett, mert ugyan új célcsoport felé nyitottak az új generációval, de azért a réginek is igyekeztek a kedvében járni a fejlesztők. Erről egy már művelésből kivont cserszegtomaji bánya gödrében kialakított akadálypályán győződhettünk meg. A legfontosabb terepadottságok – 30°-os első, 24°-os hátsó terepszög, 22°-os rámpaszög – változatlanok maradtak, és továbbra is számíthat a Super Select 4WD-II rendszerre a sofőr (van zárható központi differenciálmű, így a hajtás befeszülése nélkül lehet aszfalton is használni a négykerékhajtást). Továbbfejlesztették a fékrendszert, elöl például 294 mm-es helyett már 320 mm-es tárcsát használnak, amelyet nem egy darab 60 mm-es dugattyú, hanem két darab 45 mm-es szorít, a csúcs felszereltségen pedig talajhoz alkalmazkodó elektronikus beavatkozókat is adnak, no és lejtmeneti fékvezérlés is kérhető.

Remek a tengelyterpesztés, a talajon lévő kerék pedig tud hajtani

Előbbi különböző mértékű kerékmegcsúszást enged, mielőtt beavatkozna a fékkel vagy a motornyomaték csökkentésével, de amint az ember bezárja a középső (széria) vagy hátsó (a második Invite szinttől széria) differenciálzárat, akkor deaktiválódik a rendszer; aki akar, játszhat vele, de rendes terepen célravezetőbb a nyers erő. A lejtmeneti fékvezérlésnek az adja a létjogosultságát, hogy amíg a kézi váltós L200-as fél-1-ben alapjáraton leereszkedik a meredek lejtőn, addig az automatikus váltós begurulna – ha nem fogná meg az elektronika. Amúgy a körkamera rendszer nem csak parkolásnál jön jól, hanem a bukkanók pereméhez közelítve is, de fura volt látni a számítógép által négy kamera képéből összerakott ábrán az egyes objektívek eltérő színhőmérsékletét – az oldalsók képe kékebb volt az orrkamera képénél.

Hiába a pollenszűrő, ha a vezetőcseréknél ki kell nyitni az ajtót -a finom por bejut az utastérbe

De nem kell aggódnia a Mitsubishi L200-as vásárlóknak attól, hogy megszólják őket azért, mert rendes terepjárót hajtanak, a gyári kiegészítők kínálata már kezdettől fogva széles skálát lefed, akár divatterepjáró-megjelenést is adhatnak pickupjuknak. Nekem megakadt a szemem azon a dizájnos bukókeretnél, amelyhez a plató oldalfalának felső peremén végigfutó fekete elemek csatlakoznak – ezek hivatottak elrejteni a korábbinál magasabb plató-oldalfalat. Még jó, hogy a formatervezők pont megnyújtották felfelé a plató oldalfalat… A különféle raktérburkolatok között gyári dobozt is találunk, utóbbit már csak azért is érdemes megfontolni, mert arra az autó egészéhez hasonlóan 5 év/100 000 km garanciát vállalnak (az 5 év/200 000 km kiterjesztett garancia felára bruttó 290 000 Ft.

A Mitsubishi a csúcs-felszereltség kivételével, ahol a többlet tartalom miatt egy kicsit megemelték az árakat, változatlan áron kínálja az L200-ast, tehát a nyújtott fülkés, csak alap Inform felszereltséggel kérhető modell ára nettó 5 690 000 Ft, a személyautósabb, dupla fülkés Invite kivitel nettó 6 390 000 Ft-ba kerül. Érdemes még megemlíteni a metálfény bruttó 235 000 Ft-os felárát, mert a megszokott színek mellett Kék, Piros vagy Narancssárga színben is kérhető a típus.