A DS Lounge-nak nevezett, tágas és gazdagon felszerelt belsővel akár sofőrös limuzinként is beválik a DS 9-es

Amikor 2009-ben a Citroën bevezette a DS almárkát, a legtöbben egy látványos nagyautóra számítottak, ehelyett egy sportos kisautóval kezdték a forgalmazást. A DS3-assal tudatosan kerülték a retró műfajt, a múltbeli sikerek felidézése helyett inkább a Mini babérjaira törtek. A választék bővítésével a DS4-est és a DS5-öst is piacra dobták, utóbbi futurisztikus stílusával közel állt az izgalmas csúcsmodellhez, amelyet a rajongók vártak. 2014-ben egy nagy lépést tettek, és önálló márkává fejlesztették a DS-t, majd az új trendhez igazodva két crossoverrel újították meg a kínálatot.

Ezért is volt nagy meglepetés, amikor a Crossback modellek, a DS 7-es és a DS 3-as után egy klasszikus limuzin premierjével készültek a Genfi Autószalonra. Úgy gondoskodtak a nyolc évvel ezelőtt kifutott Citroën C6-os mai utódjáról, hogy a Kínában gyártott Peugeot 508L-ből indultak ki. Az EMP2-es padlólemezre épülő, kínai belpiacos változat eleve hosszabb tengelytávját tovább nyújtották, ráadásul megtartották az európai 508-asétól eltérő, négyajtós karosszériát, amelyet a DS aktuális formai elemeivel és egyedi részletekkel dobtak fel. Az eredmény egy elegáns üzleti limuzin, amely a középkategóriás műszaki háttér ellenére 4,9 méteres hosszával és 2,9 méteres tengelytávjával a felső-középkategóriában is megállja a helyét. Ennek köszönhetően olyan felmenőkre lehet büszke, mint a Citroën XM, a CX, vagy a márka identitásának alapját jelentő DS. Bár konzervatív vonalvezetése miatt nem olyan karakteres, mint a legendás limuzinok, a részletek kidolgozottsága mégis kiemeli a DS 9-est versenytársai közül.

Bőr- és fémfelületek váltják egymást a műszerfalon. A két nagyméretű kijelző és az analóg óra is a dizájn fontos része

Az egy tömbből faragott hatást keltő formát a négyajtós kupékhoz hasonlóan hosszan elnyúló tetővel tették látványosabbá, melynek íve egy egységet képez a lejtős csomagtérfedéllel. Így nem kellett lecsapott tetővel csökkenteni a hátsó fejteret, mégis lendületesebb a megjelenése. Bár a többször visszatérő, keret nélküli ablakokat ezúttal nem hozták vissza, egy apró, de annál fontosabb részlettel megemlékeztek az 1955-től 1975-ig a csúcsot jelentő DS-ről. A hátsó szélvédő két sarkában elrejtettek egy-egy sárga menetfényt, ott, ahol a DS-en az irányjelzők villogtak. Bár a futófényes index most a háromdimenziós hatású, LED-es hátsó lámpában van, ez a megoldás este is azonnal felismerhetővé teszi majd a DS 9-est. A márka rajongói akár a fekete tetőt is egyfajta utalásként foghatják fel, de a kanyarba bevilágító LED-es fényszóró gyökerei egyértelműen a Robert Opron-féle, 1968-as frissítésig nyúlnak vissza, amikor a DS megkapta a jellegzetes, dupla fényszórókat. Szinte eltűnnek az ablakkeretben a felül feketére, alul a karosszéria színére fényezett tükrök, a kilincsek viszont tényleg belesimulnak az ajtókba. Ahogy a többi DS-en, itt is hangsúlyosak a fém díszbetétek az első és a hátsó lámpák környékén, de a 9-esen jelenik meg először a motorháztetőn futó, Clous de Paris mintázatú díszcsík, ez a stíluselem kezd ismét divatba jönni. Lehet, hogy egy kissé túldíszítettnek tűnik, de nem vitás, hogy a PSA-konszern kitett magáért, és sikerült egy új egyéniséget létrehozni az egyébként semmi mással össze nem téveszthető 508-asból.

Csak konnektoros hibridként lesz elérhető az új csúcsmodell, amely alapváltozatban 40-50 km-es elektromos hatótávot biztosít. Először használja a Clous de Paris motívumot az utastéren kívül a DS. Elegáns megoldás a karosszéria síkjába süllyedő kilincs

Az utastér kialakítása is rímel az újdonság külsejére. A bőséges lábtéren túl a hátsó sor is olyan kiemelkedő komfortot nyújt, mint az első. A két szélső ülés fűthető, szellőztethető, és masszázsfunkciót is kínál, melynek vezérlőjét a tárolórekesz mellett USB-csatlakozókkal is ellátott könyöklőben helyezték el. A belső teljes bőrborítást kap, a különböző színekkel és anyagokkal a vevő ízlése szerint alakíthatja ki a beltér hangulatát. Az eltérő összeállításokat Párizs különböző negyedeiről nevezték el. Akár az elegáns, akár a sportos stílust választjuk, a részletgazdag műszerfal éke a motor indításakor előbújó analóg B.R.M óra lesz. A külvilág kizárásáról laminált, hangszigetelő üvegezés, a kényelemről aktív lengéscsillapítás-vezérlés gondoskodik. A C5-ös gyártásának 2017-es leállításakor a Citroën felhagyott a védjegyének számító hidropneumatikus felfüggesztéssel, innovációként inkább kamerákat és szenzorokat használ az ideális hangolás beállításához, így a gyáriak ígérete szerint luxusautóként, illetve gran turismóként is számíthatunk rá.

A klasszikus Citroën DS jellegzetes irányjelzőjére rímel a DS 9-es sárga menetfénye

A többek között 100 méteres hatósugarú éjjellátóval is kiegészített vezetőtámogató asszisztenseknek köszönhetően 2-es szintű önvezetésre képes DS 9-es autópályán akár 180 km/órás tempóig önállóan közlekedik, természetesen a vezető felügyelete mellett, aki a dugóban araszolás vagy a parkolás gondját is rábízhatja, sőt, kulcs helyett okostelefonjával is nyithatja-zárhatja autóját. Ez a rendszer lehetőséget ad arra, hogy egy egyszerű applikáció segítségével kulcsátadás nélkül egyszerre többen is használhassák a DS 9-est. A csúcsmodell többé sem V6-os benzines, sem dízelmotorral nem lesz elérhető, a konszern összes piacát ellátó kínai üzemből elsőként egy 225 lóerős rendszerteljesítményt kínáló konnektoros hibrid hajtáslánccal kerül a kereskedésekbe. Az 1,6 literes, négyhengeres, turbós benzinest a nyolcfokozatú automatikus váltó házába épített villanymotor egészíti ki, a 11,9 kWh kapacitású akkumulátor pedig 40-50 kilométeres elektromos hatótávot biztosít. Az E-Tense hajtásláncok választéka később a megnövelt elektromos hatótávú 250, valamint az összkerékhajtású, 360 lóerős rendszerteljesítményű kivitellel bővül.