A földre hasalva kúszik az iszonyú kemény lábakra ültetett 13 éves Škoda Octavia. Döcög, mint a repülőgép a betonkifutón, a hangja nagyon jól eltalált sportmorgás, a megjelenés páratlan. Azt várnánk, ha nekiiramodik, gyorsulásban is büntet, de a tulajdonos, Molnár Attila vallomása kijózanít a hátsó ajtón: 075 light muscle car! Magyarán 75 lovas, „nyápic” autó.

Attila öt éve vásárolta a fehér autót, amely a legelső Octavia szériából származik. Használta becsületesen, mígnem egy autó beleszállt. Sebaj, a kocsi szebben került ki a műhelyből, mint ahogy lejött a gyártósorról. Ati kihasználta az alkalmat és modernizálta a megjelenést – a frissítés utáni Octavia fényszóróit, gépházfedelét, nagyablakos csomagtartófedelét szerelve rá, az első lökhárító pedig a sportos RS modellé. Eltűntek továbbá a hátsó kilincsek, a díszlécek, s lefalazták a csomagtérfedelet. Előre márkaembléma nélküli hűtőmaszkot szereltek, aminek különlegessége, hogy a rács közvetlenül a peremén feszül. Az első lökhárítók sarkaiba a Porsche 969-es oldalindexét illesztették, a hátsók oldalába pedig VW szélességjelző került.

Belül új a nagy monitor, a váltógomb dugattyút mintáz Belül új a nagy monitor, a váltógomb dugattyút mintáz

Az egész kocsit újrafújták: a tetőt, a csomagtérfedelet és a gépháztetőt előbb a fehér kontrasztálásához grafitszürkére, majd feketére, legutóbb pedig matt barnára fényezték! A hátsó lámpa igazi kuriózum, Csehországból érkezett, csak ott kapni. Most halványbarna fólia fedi, akárcsak a fényszórókat. A kis tetőantenna egy VW Golf IV-esé, a tükörtartókat, ajtóoszlopokat, esőcsatorna-takarókat pedig karbonmintázatúra maszkolták – hol VTN-nel, hol fóliával. A hátsó ablakok fóliásak.

Az 1,6-os négyhengerest rejtő motortér színvilága azonos a külsőével Az 1,6-os négyhengerest rejtő motortér színvilága azonos a külsőével

A hátsó tengely dobfékeit tárcsafékekre cserélték, és állítható sportfutóművet szereltek be, ami tökig csavarva 100 mm-es ültetést ad! A választott felnik Lenso típusok 8×17 col méretben, elöl 215/40 (ez a váltóméret), hátul 215/45 R17-es gumikkal. Sportkipufogó-rendszert is bevetettek, a motort is felújították, s mindent kiglancoltak, a motortérben is folytatva a barna-fehér designt.

A barna-fehér fényezés nagyon látványossá teszi az Octavia megjelenését A barna-fehér fényezés nagyon látványossá teszi az Octavia megjelenését

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!