Fotó: Emilia Parviainen

Az Opel Ascona C-t a 80-as évek második felében leváltó Vectra A ma már az autótörténelem része. Egy-egy darab ugyan még fut az utakon, néhány pedig biztosan pihen idős emberek lezárt garázsában, de összességében ma már nem tartozik az utcaképhez. Se nálunk, se a németeknél, sőt Finnországban sem. Persze vannak, akik nem felejtették el az akkor formabontó és generációs ugrást jelentő típust: így van ezzel egy finn srác is, Veli-Matti Martiskainen. Őt akkor fogta meg a Vectra, amikor a szülei vettek egyet használtan a 90-es évek végén. Már akkor is tetszett neki, pedig tudta, hogy alapvetően egy „unalmas családi autó”, ahogy fogalmazta – két kivétellel : ezek a V6-os és a Turbo. Szerintünk persze a Vectra 2000-es sem volt piskóta, amit ugyanazzal a 2,0 literes 16 szelepessel szereltek fel, mint a Kadett/Astra GSi-t.

A robbantott gumik bebújnak a sárvédőélek mögé, míg a felniperem kikandikál

Annak ellenére, hogy a nagy motorosokat tartja Veli-Mati az izgalmasnak, első tuningpróbálkozásait egy 8 szelepes 1,8-assal kezdte. Nem pont olyan volt, mint aminek képzelte, de hát sokan voltunk így az első autóval. Módosítgatta, használta vidáman 2 éven át, mikor a finn valóság hazavágta a kocsit: a háztetőről lezúduló hó nagy tömege megroggyantotta a karosszériát. Totálkáros lett a gép. Igyekezett úgy felfogni az eseményt, mint egy lökést az igazi kívánt autó felé. Le is ült a hirdetéseket böngészni, és rátalált egy nagyon jó állapotban lévő Vectra V6-osra. Ez a kocsi lett az új tuningalap, de Veli-Matti úgy gondolta, most messzebbre megy a felnicserénél, és épít egy igazi showcart. Erre az is alapot adott, hogy sokat fejlődött a finn tuningvilág, és egymás után születtek a az egyre komolyabb építések. Mindent a szokásos forgatókönyv szerint csináltak. Darabokra szedték az autót, a rossz állapotú alkatrészeket újra cserélték, a kasztnit pedig átalakították. Egy igazi „clean” bódét látott a lelki szemei előtt, a lakatosmunkát a barátai végezték, ő meg az összes többit. Az autó nem egyszerre készült el, minden évben valamivel gazdagabb lett, minden esztendő hozott valami újat. 2018-ban készült el a mai állapot, és 2 éve indult vele németországi portyára a tulajdonosa, így ismerhettük meg mi is.

A csomagtér eredeti funkciója már a múlté

Az egyik legfontosabb módosítás a tulajdonos meglátása szerint a G.A.S. air-ride futómű beépítése, mert ezzel porba teheti a Vectrát – anélkül, hogy rászórna egy tonna havat. A karosszérián feltűnőek a sárvédő-szélesítések, a morcosított motorháztető, az eltüntetett feliratok, jelvények, antenna és persze a Candyred fényezés. A csomagtartóba került a Viair kompresszor és a légtartály, a futóművet alaposan átalakították, hogy mélyre ülhessen a kocsi. Felniként 3 részes Schmidt Modern Line típusokat választott Veli-Matti, 10×16-os méretben előre és 10,5×16 col méretben hátra, a gumiméret 215/40-es. A 2,5 literes, V6-os (C25XE), 200 lóerős motort sok króm, arany és színre fújt elem dobja fel, teljesen új a sportkipufogó rendszer. Az autó lassítását perforált, 288 mm átmérőjű Mtec féktárcsák segítik. Az utastérbe bekerült egy bukókeret, valamint a Kadett E GT első sportülései és kormánya, mindez átkárpitozva bézs és barna bőrrel. Került zenebona is a gépbe: a fejegység Alpine UTE-92BT, az erősítő Focus, a komponens szett Rainbow Germanium, a mélynyomó Ground Zero.

Gépháztető nélkül is jól mutat a Vectra, olyan glancba vágták a motorteret