Pár napra csúcsmenedzser lett belőlem, pontosabban a Jaguar XF-ben kicsit beleszippanthattam ebbe a miliőbe. Képzeljük el, hogy bő tízmillió forintos keretből kell/lehet autót választanunk, de kicsit kommersznek tartjuk a minden utcasarkon megforduló német limuzinokat és valami egyedibbre vágyunk. Erre a szűk, de létező közönségre pályázik a brit márka az XF 2,2-es, négyhengeres dízel verzióival, melyből az erősebb, 200 lóerős kivitelt tettük próbára.

Kellemes a belső, de néhol nagyok az illesztési hézagok. Fotó Hilbert Péter Kellemes a belső, de néhol nagyok az illesztési hézagok. Fotó Hilbert Péter

Jó benyomás, kisebb negatívumok

Az XF küllemére felesleges szót fecsérelni, hiszen úgy, ahogy van, remek: jól eltaláltak az arányai, több egészen gyönyörű formai megoldást is felvonultat, amit a fehér szín remekül kiemel. Az autóba beülve is kapkodhatja az ember a fejét, de ezúttal nem csak a csupa szép részlet miatt. A gyújtásra felbillenő szellőzőrostélyok és a forgótárcsás előválasztó elismerésre méltók, miközben a két főműszer között pixeles és az autó nívójához egyáltalán nem illő kijelzőt találunk. De említhetjük a központi menürendszert, ami kezelhetőségét tekintve messze elmarad a német gyártók hasonló rendszereitől. A komfort egyébként példás, az ülések tökéletes kényelmet nyújtanak hosszú távon is, de a pár centi híján ötméteres hossz miatt joggal várhatnánk a hátsó sorban nagyobb lábhelyet.

Átlagos helykínálat, eszményi ülések Átlagos helykínálat, eszményi ülések

Ami a vezethetőséget illeti, a PSA-eredetű 2,2-es (163 vagy 200 lóerővel) a francia modellekben is kulturáltan viselkedik, de a Jaguarban úgy becsomagolták, hogy belülről alig hallani a négyhengeres morajlást. A 450 Nm-es nyomaték miatt természetesen erőből sincs hiány, izzadság nélkül képes gyorsítani a Jaguar nagy tempóról is, ráadásul fogyasztása sem okoz csalódást (7,3 literes tesztátlag). A nyolcfokozatú ZF automata váltó (széria) és a motor párosítása azonban nem sikerült tökéletesre. A váltót más modellekből jól ismerve a Jaguarban az érződik, hogy sokszor alacsonyabb fordulaton kellene felkapcsolnia. Egy ilyen nagy nyomatékú dízelnek nem kell 1800-as fordulat az állandó haladáshoz… Ezt leszámítva a vezethetőség remek, a közvetlen kormányzás, a hátsókerékhajtás és a kellemesen feszes futómű a kategória élvonalába repíti az XF-et. Az XF 2.2D 163 lóerős verziója 12,8, míg a 200 lóerős kivitele 13,7 millió forinttól vihető haza: ez azt jelenti, hogy a hasonszőrű Mercedes E-osztályokkal teljesen egy árszintet képvisel a Jaguar, míg az Audi A6-os és BMW 5-ös összevethető dízeleinél kevesebb, mint 10%-kal magasabb az indulóára.

Remek vezethetőség jellemzi az XF-et. A dízelhez nincs összkerékhajtás, az a 3,0 literes benzines privilégiuma Remek vezethetőség jellemzi az XF-et. A dízelhez nincs összkerékhajtás, az a 3,0 literes benzines privilégiuma

TETSZETT
– egyedi forma
– precíz kormányzás
– komfortos ülések

NEM TETSZETT
– túlbonyolított fedélzeti rendszer
– helyenként elnagyolt részletek

ÖSSZEGZÉS
Az XF nem egy fiatal darab, de műszaki és formai értelemben sem érződik rajta a kor. A modellpaletta szélességét jelzi, hogy a Jaguar nagyautója Sportbrake kombi és 550 lóerős XFR-S verzióban is elérhető.

Jaguar XF 2.2D
Összlökettérfogat: 2179 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 147 kW (200 LE) 3500perc
Max. forgatónyomaték: 450 Nm 2000/perc

Hossz./szél./mag.: 4961/1939/1460 mm
Tengelytáv: 2909 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1559/1605 mm
Fordulókör: 11,5 m
Saját tömeg/teherbírás: 1735/585 kg
Csomagtér: 540 l
Üzemanyagtank: 70 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,5 s
Max. sebesség: 225 km/h
Város/országút/vegyes: 6,6/4,8/5,1 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,3 l/100km
CO2-kibocsátás: 135 g/km
A modell alapára: 12 884 000 Ft (2.2D, 163 LE)
A tesztelt verzió ára: 13 784 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!