Tulajdonképpen a Corvette formatervezőit akár szabadságra is küldhették volna, amikor sort kerítettek a hatodik generáció fiatalítására. A két új színárnyalatot, illetve a könnyűfém keréktárcsákat leszámítva ugyanis kívülről semmi, de belül is csak néhány apróság változott az amerikai sportkocsin. Persze, a tengerentúlon nem is azért rohan hanyatt-homlok a márkakereskedésbe, és számíttatja be „régi” Corvette-jét az emberfia, mert időközben két vonalat átrajzoltak rajta – anélkül is borzasztóan feltűnő az autó. Mennyivel jobban hangzik, hogy a 2008-as modell izmosabb és jobban vezethető, mint eddig! Ez már sokkal inkább megmozgatja a fantáziát, így aztán a frissítéskor pontosan ezekre koncentráltak a General Motorsnál.

6,2 literesre fúrták fel a „kis blokkot”

Ami a motort illeti, a mérnökök továbbra sem a modern technika vívmányait hívták segítségül, hogy még több erőt nyerjenek ki a Corvette small blockjából. Változó szelepvezérlés, közvetlen befecskendezés? Ugyan már! Helyette fogták a hengerenként kettő, azaz összesen 16 szelepes V8-ast, és 5967-ről 6162 cm3-re növelték a lökettérfogatát. Így a maximális teljesítmény 404-ről 437 lóerőre ugrott, a legnagyobb forgatónyomaték pedig 546 Nm-ről 575-re – és ez az alap Corvette! Pokolian erős és szédületesen gyors ez a gépszörny, padlógázra a tér és az idő összemosódik az utasok körül, velőtrázó üvöltésétől pedig tán még a holtak is felébrednek. A Corvette nem egyszerűen gyorsít, hanem szó szerint katapultál, mégpedig álló helyzetből 4,3 másodperc alatt százra! Legalább ilyen letaglózó, ahogy játszi könnyedséggel ugrik 150-ről 200-as tempóra, vagy éppenséggel onnan tovább: 6 km/órával képes túlszárnyalni a háromszázas álomhatárt.

Hogy van-e különbség a gyakorlatban régi és új között? Őszintén szólva nehéz megmondani… Emlékeim szerint 404 lóerővel is pont ilyen pusztító volt a Corvette. Egy hivatásos tesztpilóta biztosan érzékeli, hogy 3,6 kiló helyett minden egyes lovacska csupán 3,3-at cipel, de én inkább azzal voltam elfoglalva, hogy úton tartsam a kocsit.
Az viszont nagyon is érezhető, hogy ez a brutális erő jobban kézben tartható. Ha nem is sebészi pontossággal, de sokkal határozottabban irányítható a kocsi, több visszajelzéssel szolgál és érzékletesebb a kormányzás – azért a volán átmérője lehetne kisebb! Bátrabban támadhatjuk a kanyarokat, magabiztos hozzáállásunkat pedig az is fokozhatja, hogy módosították a blokkolás- és kipörgésgátló, valamint a menetstabilizáló rendszer szoftverét: korábban és keményebben avatkozik be az elektronika. Beiktattak egy Competition üzemmódot is, ami hagyja gyerekként játszani a pilótát, s csak a halálközeli élmény előtt ránt vissza a valóságba. Az ESP teljesen kikapcsolható, de a Corvette-et megszelídíteni olyan, mint egy vadlovat betörni: hozzáértésre van szükség, egy óvatlan mozdulat, s bármikor „ledobhat magáról”. Pedig kezesebbé vált – gyakorlatilag a teljes futóművet átdolgozták –, élénkebben fordul és jobban tapad a kanyarokban. Komfortosnak ugyan továbbra sem mondanám, de annyi szent, hogy kevésbé ráz és pattog az autó, eredményesebben tompítja az út egyenetlenségeit. Bár javítottak a hatfokozatú Tremec T56-os sebességváltó kapcsolási érzetén is, még mindig elég határozott kezelést igényel a szerkezet, és kicsit hosszú utakon jár a csutkaszerű váltókar.   

Kétszeresen is versenyképes a vételára

A Corvette fogyasztása a végletek között csapong. Városi forgalomban araszolva, vagy amikor „rendeltetésszerűen” használjuk, lezúdít vagy 20-25 litert a torkán. Ugyanakkor az autópályán megengedett sebesség meg sem kottyan a motornak (6. fokozatban forog nagyjából 1900-at percenként), így aztán a fedélzeti számítógép szerint 9-10 liternyit szürcsölget a V8-as. Nálunk átlagban 16,3 litert evett. 

Persze, ez cseppet sem érdekli azt, aki hajlandó 19 746 300 forinttal könnyíteni a bankszámláját a Corvette-ért cserében – a korlátozott darabszámban készülő, néhány felesleges luxusfelszereléstől megszabadított Competition kivitel nagyjából 1,3 millióval olcsóbban elvihető. Igen, lehet azon keseregni, hogy átszámítva feleannyiba kerül Amerikában, de sajnos ez más autókra is igaz. Ha pedig már így alakult, tegyük hozzá: még így is jutányosabb vétel, mint egy Porsche Boxster S, nem is beszélve a hasonló teljesítményű 911-esekről…