Első ránézésre akár a márka sportos S3-as modelljével is összetéveszthetnénk az S-line csomaggal felvértezett A3-ast. A 17 colos felnik, a látványos spoilerek, a vörös metálfényezés és a xenon fényszórók gondoskodnak a vadító megjelenésről.

Legalább 2,0 literes, nem?

Az érzés a lényeg, s ezt az Audinál is tudták. Az aprócska 1,4-es, turbós benzines nyomatékkarakterisztikája döbbenetes, már 1500-as fordulatszámtól rendelkezésünkre áll a 200 Nm-es maximális nyomaték! Ha kedvünk tartja, 50 km/óránál lazán gurulhatunk ötödikben, ha visszaváltunk és odalépünk neki, akkor – legalábbis érzésre – úgy megindul, akár egy 2,0 literes szívómotor. Álló helyzetből százra 9,8 másodperc alatt gyorsul az 1.4 TFSI, a vége 203 km/óra, de ez inkább csak amolyan elméleti érték. 170-es tempó felett már érződik az aprócska motor szenvedése, jól jönne még néhány lóerő. No de addig milyen szépen húz! Hatfokozatú, kifejezetten pontosan kapcsolható sebességváltót társítottak a TFSI-hez, a fékek hatásfoka pedig elsőrangú.

A sportülések oldaltartása kiváló, a futómű feszes, a széles abroncsokat azonban megvezetik a keresztbordák. Az utastér egyéb részletei nem változtak, a műszerfal könnyen áttekinthető, a csomagtér 370 literes, egyetlen hibája, hogy üléshajtogatás után nem kapunk sík raktérpadlót. Persze, megkérik a korszerű motor árát, a sportos vezetési élményért cserében az 1,6-oshoz (102 LE) képest nagyjából 350 ezer forinttal kell többet leszurkolni a TFSI-ért.