A műszerfalat elnézve fel sem tűnnek a lime-színű részletek, a kormány karimájának alsó részén és a díszvarrás cérnájánál használták ezt. Fotó: Stefler Balázs

Nem sokkal megalapítását követően a Peugeot-Talbot Sport kínált ugyan teljesítménynövelő készleteket utcai autókhoz (205 GTi 1.6 105 helyett 125 lóerő, 505 Turbo 160 helyett 200 lóerő), de ezek a kereskedők által végzett átalakítások nem voltak népszerűek, így inkább a versenysikerekre koncentráltak. A döntés helyességét számos rali- és ralikrossz világbajnoki cím, Dakar- és Pikes Peak-sikerek valamint Le Mans-i győzelmek igazolják. Aztán a 2019-ben a Genfi Autószalonon megmutatták az 508 Peugeot Sport Engineered nevű tanulmányt, amelyet változatlan formában dobtak piacra egy évvel később; a prototípusban még 400 lóerő volt a rendszerteljesítmény a hátsó tengelyre épített 200 lóerős villanymotorral, a szériagyártásban aztán 360 lóerő lett a produktum, mert a hátsó tengelyre egy 112 lóerős hajtómotort építettek. Az elektromos autókhoz vezető átmeneti években ezt szánták a márka csúcsmodelljének, de az autó a vártnál jóval exkluzívabb maradt, hiszen 2020-tól mostanáig világszerte mindössze 2000 példányt értékesítettek.

Párját ritkítja a keret nélküli ajtókkal büszkélkedő kombi

1. SZÉPSÉGES
Nagyon értenek a franciák a finom részletek megtervezéséhez, legyen szó aprólékosan kidolgozott mintákról, az egymással harmonizáló anyagok és színek kiválasztásáról. A 2. generációjában életstílus-autóvá alakult 508-asnál is a külső-belső megjelenést, a látható és érezhető minőséget helyezték a középpontba. Még az sem hozza zavarba a formatervezőket, ha mindezt történetesen lime színű díszekkel kell kiegészíteniük, hiszen épp csak annyit látunk ebből a karosszéria külsején és belsején, hogy az felkeltse az ember érdeklődését, nem akarja mindenáron magára vonni a figyelmet.

Rögtön 6 darab függőleges szárnyat is kapott az autó, igaz, ezek nem valami nagyok és mind az aszfalt közelében vannak

2. VÍZSZINTES ÉS FÜGGŐLEGES
Erre a célra inkább a karosszéria színére fényezett szárnyak szolgálnak, a tetőspoilert akár visszafogottnak is lehet nevezni, de az már túlzásnak tűnik, hogy az első kerék előtt és mögött, illetve a hátsó mögött is apró, függőleges vezérsíkokat látunk, a legelsők kivételével még a Peugeot Sport grafikáját mutató matricák is kerültek rá. De a 20 colos átmérőjű felnik is kifejezetten látványosak, és meglepő módon nem kell ezektől félni (leszámítva a padka mellé parkolást), mert a felfüggesztés egészen jól kezeli az úthibákat.

Előre húztuk az ülést a fotó kedvéért, egyébként teljesen be van tolva a B-oszlop mögé, ami megnehezíti a ki- és beszállást. 2 töltőkábel is jár az 508 PSE-hez (otthoni/AC), de ezek közül csak az egyik fér el a padló alatti fiókban. A másik ide-oda csúszkál a tempósan vett kanyarokban

3. PASSZENTOS
A szépségért meg kell szenvedni – emlékezteti magát minden egyes ki- és beszállás alkalmával a nagyra nőtt sofőr, akinek a kihúzott kormánykerék, a magas oldaltámaszú ülés és a túlságosan elöl lévő B-oszlop miatt alig marad helye ehhez a folyamathoz. Miután sikerül elhelyezkedni az egyébként kényelmes és jó tartású első ülésekben, már újra rendben van a világ, nem lehet panaszkodni helyszűkére. A második sorban hamarabb fogy el a fej-, mint a lábtér, de a csomagtartóról sem szabad megfeledkezni. Az autóhoz 2 töltőkábelt is adnak, ezek közül azonban csak az egyik fér el a padló alatt kialakított rekeszben, a másikat az egyébként poggyászok számára fenntartott részben kell szállítani. Folyamatosan emlékeztet majd minket a meglétére, hogy sportos haladás közben az ide-oda csúszkáló kábel nekiütődik az oldalfalnak.


Nagyon eltalálták a felfüggesztés hangolását, az autó a vezető legkisebb utasításait is pontosan követi, miközben az út kisebb-nagyobb rezdüléseit elszigeteli az utasoktól

4. PRECÍZIÓS
Ideális kompromisszumot sikerült megvalósítani a futóműhangolásért felelős mérnököknek, hiszen nagyon stabilan fekszik az úton az 508 PSE, de soha nem lesz rázósan kemény. Persze sokat mozog a karosszéria az úthibákon áthajtva, mert egyszerűen rövidek a rugóutak, de nem kell attól félni, hogy felüt a futómű. A 20 colos felnik védelme érdekében tanácsos kikerülni a kátyúkat, amit örömmel csinál a vezető, hiszen pontosan követi a kis átmérőjű volán utasításait az autó; az utasok ezt úgy élik meg, hogy biztos őket akarja idegesíteni a kormány rángatásával. Nagyon megnyugtatni sem lehet a mitfáhrereket, mert szűken mérték a kapaszkodási lehetőségeket, úgyhogy törődjünk bele: velünk van a baj és élvezzük inkább a vezetőülésben töltött kilométereket. A pontos irányíthatóság mellett a fékről is pozitívan lehet nyilatkozni, nem csak az üzemi fék hatásos, de érdemi motorfékhatás is van az energia-visszatermelés jóvoltából.

Fékezéssel nem lehet annyi energiát tölteni az akkuba, hogy igazán fürge legyen az autó

5. KÁBELBARÁT
55 km-es elektromos hatótávolságot ígérnek a 12,4 kWh kapacitású lítium-ion teleppel, így kiérdemli az autó a zöld rendszámot. Itt azonban az a másodlagos funkciója is megvan ennek az energiának, hogy ez teszi igazán fürgévé az autót, hiszen lassítással-fékezéssel legfeljebb csak egy felvillanásnyi plusz energiát tudunk visszatermelni, már a pár kilométeres gyors haladáshoz is kell a feltöltött telep – egyébként a 200 lóerős benzinmotor cipeli az akkumulátor miatt üresen is majdnem 2 tonnás karosszériát. Azonban még a teljes elektromos segítség sem változtat azon a tényen, hogy lassan reagál a gázpedál utasításaira a hajtás, ezért nem egy forróvérű sportkombi, hanem egy kifinomult túraautó viselkedését kapjuk.

PEUGEOT 508 PSE
Összlökettérfogat: 1598 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
BENZINMOTOR
Max. teljesítmény: 147 kW (200 LE) 6000/perc
Max. forgatónyomaték: 300 Nm 3000/perc
VILLANYMOTOR ELÖL
Max. teljesítmény: 81 kW (110 LE)
Max. forgatónyom.: 320 Nm
VILLANYMOTOR HÁTUL
Max. teljesítmény: 83 kW (112 LE)
Max. forgatónyom.: 166 Nm
HIBRIDRENDSZER
Max. teljesítmény: 265 kW (360 LE)
Max. forgatónyom.: 520 Nm
Hossz./szél./mag.: 4750/1859/1403 mm
Tengelytáv: 2793 mm
Fordulókör: 10,8 m
Saját tömeg/teherbírás: 1941/379 kg
Csomagtér: 487-1537 l
Üzemanyagtank: 43 l
Gyors. 0-100 km/h: 5,2 s
Max. sebesség: 250 km/h
Átlagfogyasztás (WLTP): 1,8 l és 16,8 kWh/100 km
Tesztfogyasztás: 7,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 40 g/km
A modell alapára: 27 990 000 Ft (limuzin)
A tesztelt verzió ára: 28 490 000 Ft