Az SX4-es remek eladási mutatókat produkál 2006-os bevezetése óta, a négyajtós kivitellel azonban elvétve találkozunk majd az utakon, mivel az ára túlságosan is karakteresre sikeredett.
Category
Teszt
Hirdetés
Teszt
Teszt: Peugeot 308 1.6 HDi Premium
Az Autó-Motor idei utolsó számának fő témája, hogy meddig és hogyan tartható fenn az autós mobilizáció. Most tehát, egy picit rendhagyóan, ebből a szempontból is vizsgálat tárgyává tesszük a Peugeot 308-ast, amely a „Természetes hatékonyság” szlogenjével került forgalomba. Mennyire fenntartható irányt képvisel?
Teszt
Fiat Fiorino: játékkamion
Személyautónak tűnik, de menet közben inkább haszonjárműves erényeit csillogtatja. Vezetési élményben többet is nyújthatna, cserében messzemenőkig praktikus apró teherautó.
Hirdetés
Teszt
Porsche Cayenne GTS: aszfaltbetyár
Ha már a luxusterepjárók gyakorlatilag az egész életüket aszfalton töltik, miért ne készíthetnénk a Cayenne-ből egy hangsúlyozottan sportos verziót – gondolták a Porschénál, majd megalkották a GTS-t.
Teszt
Skoda Fabia Combi menetpróba
Az új Fabia megjelenésével véget ért a korábbi ötajtós modell pályafutása, a négyajtós pedig már csak az év végéig kapható. A limuzinpártiak hoppon maradnak, ugyanis szedán nem készül a cseh kisautóból, de meg vannak számlálva a régi kombi napjai is, hiszen januárban debütál a friss verzió.
Teszt
Teszt: Citroen C-Crosser 2.2 HDi Exclusive
A változatosság gyönyörködtet – máig érvényes az ókori szállóige. Mintha csak ennek jegyében készült volna a Citroen C-Crosser: jól megy aszfalton, eléggé ügyes sárban, dagonyában, ha úgy akarom, az utastere nagyobb, s ha kell, akkor meg a csomagtartója, sőt a hifi jóvoltából zenefülkének is használható.
Hirdetés
Teszt
Chrysler Grand Voyager menetpróba
12 millió eladott példány után megérkezett a Chrysler Grand Voyager ötödik generációja. Imbolygó futóművét leszámítva mintha kifejezetten Európának készült volna az immáron 24 éves múlttal büszkélkedő amerikai egyterű…
Teszt
Ford Mondeo Kombi 2.0 TDCi Ghia Executive
Ha nem is egy egész, de fél szinttel biztosan feljebb lépett a Mondeo, jócskán elmosva a különbséget a presztízsautókhoz képest. Nagyon együtt van a kocsi, tágassága, minősége, viselkedése elsőrangú, s jó az ára is. Igazából csak néhány stílusbeli apróság árnyalja kissé a képet.
Teszt
BMW 135i menetpróba
A BMW Svédországban, a Stockholmtól délre található Gotland szigetén épülő Gotland Ring versenycentrumban mutatta be az 1-es sorozat legújabb tagját, a két ajtóval és hetyke farral készülő Coupét. Némi meglepetésre csak a 135i benzines csúcsváltozatot hozták a próbára.
Teszt
Teszt: Subaru Forester 2.0 Comfort WP
Az ősi Japánban a szamurájok lelkét a kard jelképezte, az a kard, amely rendkívül magas technikai színvonalat képviselt. A lőfegyverek elterjedésével később aztán elavultnak titulálták a mesteri pengéket – valami hasonló igaz a Foresterre is. Talán ez az utolsó valódi „szamurájkard”?
Hirdetés