A 2005-ös Genfi Autószalonon bemutatkozott B-osztály végeredményben nem volt más, mint az A-Klasse Lang, magyarul nyújtott változata. Habár a két típus továbbra is azonos technikai alapokra épül, ezúttal sokkal határozottabban megkülönböztette őket a Mercedes. Persze ez elsősorban annak köszönhető, hogy múltját megtagadva az A-osztály gyökeresen átalakult és megfiatalodott.

Feláras a praktikum és a variálhatóság

Azért önmagához képest a „Bé” is kipendült, arányaiban (hosszabb, szélesebb és jóval laposabb) és vonalvezetésében egyaránt lendületesebb elődjénél. Tekintélyes hűtőmaszkján öntudatos márkajelzés feszít, ahogy mutatós a LED-es nappali menetfény és az intelligens bi-xenon fényszórók (opció) szemöldöke is, de profilból a mélyről induló és hirtelen felhúzott karaktervonal kissé céltalannak és erőltetettnek tűnik. Mindent összevetve – főleg ezzel a „polárezüst” metálfényezéssel – nem különösebben figyelemfelkeltő jelenség az egyterű, pedig a tesztautót még sportcsomaggal is felvértezték.

A tárgyilagos műszerfalat helyenként fiatalosan lendületes „látványelemek” teszik érdekesebbé A tárgyilagos műszerfalat helyenként fiatalosan lendületes „látványelemek” teszik érdekesebbé

A kissé fantáziátlan számlapokat leszámítva a vezetőhely takaros, a műszerfal jól áttekinthető, míg az ergonómia tipikusan mercis – bajuszkapcsoló csak a bal oldalon. Azért a váltókulissza előtti tárolórekesz megérdemelne egy fedelet, a középalagút italtartó ürege pedig egy elhúzható rolót. Ugyanakkor a háromküllős sport(os)kormány és a szellőzőrostélyok igazán tetszetősek, ahogy az opciós Becker Map Pilot-előkészítés fix központi képernyője is emeli az utastér nívóját – remélhetőleg valami észlény nem töri fel miatta a kocsit.

Hátul minden irányban tágas a térkínálat, a második sor azonban alapáron nem variálható Hátul minden irányban tágas a térkínálat, a második sor azonban alapáron nem variálható

Amíg nem tapogatózunk túl mélyen, a felhasznált anyagok minősége igényes, lejjebb azonban kőkemény és kopogós plasztikokat használtak. A felszereltség tekintetében szintén ezt a kettősséget mutatja a B-osztály. Egyrészt nagyvonalú, hogy széria a multifunkciós kormánykerék, a manuális klíma, az éberségre és a ráfutásos balesetveszélyre figyelmeztető rendszer, a térdlégzsák, a guminyomás-ellenőrzés, valamint a visszagurulás-gátló. Másrészt viszont egy presztízsmárkától kicsinyes dolog, hogy felárat kérnek a bőrkormányért, a pohártartóért, a napellenzők megvilágított sminktükreiért, a lehajtható hátsó kartámaszért, vagy éppen a velúr szőnyeggarnitúráért. Ráadásul mindazok a tételek is az opciós listán szerepelnek, amelyektől igazán jó, rugalmasan variálható és praktikus egyterű lehetne a B-osztály: a sínen elcsúsztatható és állítható támladőlésszögű második üléssor, az előrebuktatható háttámlájú anyósülés, a tárolócsomag (szemüvegtartó, fiók az első ülések alatt, lehajtható asztalkák, rögzítőhálók) és a másodlagos csomagtérpadló.

Egyébként a helykínálat nagyvonalú, a Mercedes azt állítja, hogy a 976 mm-es hátsó lábtér még az S-osztályét is felülmúlja – kényelmesen elférni, annyi szent. A csomagtartó szemre nem tűnik valami tágasnak, de rengeteg holmit képes elnyelni, és a bővítés sem ördöngösség. Sík raktérpadlót viszont kizárólag az extra padlólappal együtt kapunk.

A teljes tartományban remekel az új dízelmotor

Ez a frissen fejlesztett 1,8 literes az egyik legjobb négyhengeres dízel, amit eddig próbáltam! Kerregés csak hidegindításkor és erőteljes gyorsításkor hallható valamelyest. Egyébként roppant kifinomult, selymesen és rendkívül csendesen jár a motor, alapjáraton és egyenletes sebességgel haladva szinte némán végzi a dolgát. Lefulladás hajlam és turbólyuk nincs, a teljesítményleadás pedig elképesztően jó: már kezdettől kellemesen húz és élénken pörög fel a CDI, majd 1500-as fordulattól teljes erőbedobással munkához lát, s az sincs ellenére, ha végig kihúzatjuk. Ugyancsak megnyerő a B 200 CDI előzési rugalmassága, s ha úgy adódik, autópályasebességről (hatodikban kb. 2200/perc) is szépen gyorsít tovább. A 136 lóerő és a 300 Nm-es kombinációjával nagyon kényelmesen, rendkívül korai felkapcsolásokkal vagy éppenséggel lendületesen is vezethető az autó – kinek hogy tetszik. Elégedettek voltunk a fedélzeti számítógép által beígért 5,8 literes fogyasztással is, aztán osztottunk-szoroztunk és nekünk közel egy literrel több jött ki, ami már csalódást okozott. Pedig a start-stop rendszer (picit lassan indítja újra a motort) alapáras tartozék.

Ledöntött üléstámlákkal jókora a B-osztály bendője. Csak a másodlagos padlólappal együtt sík a raktérpadló Ledöntött üléstámlákkal jókora a B-osztály bendője. Csak a másodlagos padlólappal együtt sík a raktérpadló

A hatfokozatú sebességváltó kis erőszükséglettel és pontosan kapcsolható, csak a hátramenet (a kar felhúzása után balra-hátrafelé) került szokatlan helyre. Könnyű és kissé élettelen, de közvetlen a kormányzás, úgyhogy végeredményben jól manőverezhető az egyterű. Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy a B-osztály felettébb komfortos autó… Meglehet, csakhogy a tesztpéldányt sportfutóművel konfigurálták, a 20 mm-es ültetés miatt pedig lőttek a rugózásnak. Kanyarokban szépen betapad ugyan az orra, viszonylag semlegesen fordul, a karosszéria dőlése sem vészes, de nagy árat kell fizetni ezért. A hazai útviszonyokhoz túl kemény ez a hangolás, már a kisebb úthibákat is érezni, a nagyobbakon pedig bukdácsol a Mercedes. Persze elsősorban nem is a kemény sportfutómű, sokkal inkább az ára miatt nem lehet igazi „hungarikum” a B-osztály…

Elődjénél lendületesebb és karakteresebb az új B-osztály, de a Sports Tourer megjelölés kissé erős. Március 29-től már Kecskeméten is készül a csillagos kompakt egyterű Elődjénél lendületesebb és karakteresebb az új B-osztály, de a Sports Tourer megjelölés kissé erős. Március 29-től már Kecskeméten is készül a csillagos kompakt egyterű

TETSZETT
térkínálat
biztonsági felszereltség
dízelmotor

NEM TETSZETT
feláras praktikum és variálhatóság
temérdek extra
sportfutómű

ÖSSZEGZÉS
8,2 milliós indulóárával a tesztelt B 200 CDI jelenleg a legdrágább B-osztály, ugyanennek a motornak a 109 lóerős változata (B 180 CDI) mintegy 600 ezerrel olcsóbb. Alaphangon 6,9 millió forinttól ülhetünk bele a 122 lóerős B 180 benzines belépőmodellbe – nem kevés, és akkor az extrákról még nem is beszéltünk.

Mercedes B200 CDI
Összlökettérfogat: 1796 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 100 kW (136 LE) 3600-4400/min
Max. forgatónyomaték: 300 Nm 1600-3000/min
Hossz./szél./mag.: 4359/1786/1558 mm
Tengelytáv: 2699 mm
Fordulókör: 11,0 m
Saját tömeg/teherbírás: 1475/555 kg
Csomagtér: 486/1545 l
Üzemanyagtank: 50 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,5 s
Maximális sebesség: 210 km/h
Város/országút/vegyes: 5,4/3,8/4,4 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 115 g/km
Alapár (B 180 BE): 6 930 300 Ft
A tesztelt modell ára: 8 199 500 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!