Az utóbbi években a legtöbb kisautó modellváltásánál már annyira hozzászoktunk a komoly hossznövekedéshez, hogy tulajdonképpen a Corsa E esetében kicsit meglepő, hogy mindössze két centivel gyarapodott az autó – a Corsa C-t a D-jelzésű modell például 20 centivel szárnyalta túl. Persze a 4021 mm-es hossz így is a kategória egyik góliátjává teszi az újdonságot, de igazából a helykínálat tekintetében változott legkevesebbet az autó, ezúttal egészen más területekre fókuszált az Opel.

Szemlátomást igényesebb a belső, és a kezelhetőség is javult. Fotó: Hilbert Péter Szemlátomást igényesebb a belső, és a kezelhetőség is javult. Fotó: Hilbert Péter

Például ott van a motorpaletta: rögtön elérhető a típushoz a 90 vagy 115 lóerős, 1,0 literes, háromhengeres turbós benzinmotor. Szerintem ez az első háromhengeres a piacon, amely semmilyen kompromisszumot nem igényel, pontosabban a vezető nem látja hátrányát annak, hogy nem négyhengeres motor van az autóban. A 115 lóerős tesztpéldány nyilván dinamikus, de igazából az tetszett a legjobban, hogy ugyanolyan alacsony fordulaton terhelhető, mint egy négyhengeres szívómotor, csak itt már az alapjárat után nem sokkal jön az erő. Az sem mellékes, hogy a zajszigetelés egészen példás, a kívülről kicsit kopogós orgánumú 1,0 literes hangja alig szűrődik be az utastérbe, miközben vibráció a legkisebb mértékben sem jut el hozzánk. A 4,9 literes gyári fogyasztásnak viszont a közelébe se lehet kerülni (maximum országúton 90-nel), a tesztprogramot 6,7 literes átlaggal zártuk.

A tengelytáv változatlan maradt, ám így is igen tágas az új Corsa A tengelytáv változatlan maradt, ám így is igen tágas az új Corsa

A motor mellett az új hatfokozatú váltó is remek, itt szó sincs olyan darabosságról, mint ami több nagyobb Opelre is jellemző, egy városi kisautó váltójának pont ilyennek kell lennie! Már csak ezért is jó vezetni az ötödik generációs Corsát, de a hazai útviszonyokkal jól boldoguló futómű, vagy az ideális kormányrásegítés egyaránt fokozzák a vezető elégedettségét. Érdekes, hogy amíg a platform a korábbi modellből érkezik, addig a kormánymű és a futómű is teljesen új – utóbbi esetében a lengéscsillapítók, a rugók, az első segédkeret és a hátsó torziós híd egyaránt friss fejlesztésűek. Ha már a fejlesztéseknél tartunk, érdekes, hogy a felszereltség esetében hogyan lépett előre a Corsa. A számos vezetéstámogató berendezés közül mindegyik hasznos, legyen szó a táblafelismerőről, vagy az ütközésveszélyre figyelmeztető rendszerről, sőt bi-xenon fényszóró, fűthető szélvédő, vagy kormánykerékfűtés is kérhető, viszont beépített navigáció nem szerepel az extralistán. Ennek az az oka, hogy kevesen fizetik ki a felárat a drága beépített egységért, ha az IntelliLink rendszer az okostelefonunk képét „tükrözi” és ilyenformán gyakorlatilag ugyanazt tudja. Szintén fontos, hogy a korábbi nemzedék esetében sokat kritizált szellőzés/klimatizálás vezérlőpaneljét lecserélték, s bár elhelyezése nem tökéletes (túlságosan lent van), a kezelhetősége immáron teljesen logikus és magától értetődő. Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a kidolgozási minőség sokat javult, a Corsa műszerfala pedig az egyik legigényesebb a szegmensben. Ráadásul a korábbi modellel ellentétben itt nem spórolták el a vízhőfokmérőt.

A mozgatható padló remek, de a kapacitás csak átlagos A mozgatható padló remek, de a kapacitás csak átlagos

Mérlegen a helykínálat és a vételár

Az új Corsa igazi előnye azonban a tágasság: az elődhöz hasonlóan négy átlagos termetű felnőttnek elegendő a helykínálat, ráadásul az új, vízszintes tagolású középkonzol szélesebbnek mutatja a belsőt. Bár az ülőlapok hátul lehetnének kicsit hosszabbak, alapvetően kényelmes a Corsa, és hosszabb utakra is megfelelő lehet. A csomagtartó esetében már árnyaltabb a kép: az állítható padlószint vagy a bővítés utáni sík rakfelület jó pontokat hoz, de a 285 literes érték nem kiemelkedő, az új Hyundai i20-as és Škoda Fabia 326 illetve 330 literes befogadókapacitása alaposan túlszárnyalja az Opelét.

Mindössze 15,5 kg a motorblokk tömege Mindössze 15,5 kg a motorblokk tömege

Jobb, ha beletörődünk, hogy azoknak az időknek vége, amikor hárommillió forintért tisztességes kisautót lehetett venni (nem alapmotor és nem fapados felszereltség). Az új Corsa esetében meglehetősen öntudatos az árképzés, amit mutat, hogy a légkondicionáló nélküli háromajtós alapmodell 70 lóerővel 3,4 milliót kóstál, míg a tesztelt 115 lóerős kivitelért legkevesebb 4,63 millió forintot kell a kereskedésben hagyni. Bármennyire is kellemes azonban az új motor, nem mernék rá mérget venni, hogy itthon sok Corsa orrában ez fog dolgozni: azonos felszereltség esetén több mint 400 ezer forinttal kerül többe a 100 lóerős, 1,4-es (négyhengeres) turbómotornál.

25 ezer forintos felárért sportfutómű is szerepel az extralistán 25 ezer forintos felárért sportfutómű is szerepel az extralistán

TETSZETT
– motorkarakterisztika
– „pontos” sebességváltó
– futómű/kormányzás

NEM TETSZETT
– vártnál magasabb fogyasztás
– vaskos A-oszlop
– húzós alapár

ÖSSZEGZÉS
Ha a vevők jól fogadják a vételárat, a Corsa akár a kiskategória éllovasa is lehet – a vezethetőség és a tágasság miatt nagyon jók az esélyei. A 4 méter feletti hossz miatt azonban nagyobb csomagtartó lenne elvárható.

Opel Corsa 1.0 Turbo 115
Összlökettérfogat: 999 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12 turbó
Max. teljesítmény: 85 kW (115 LE) 5000-6000/perc
Max. forgatónyomaték: 170 Nm 1800-4500/perc

Hossz./szél./mag.: 4021/1746/1481 mm
Tengelytáv: 2510 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1472/1464 mm
Fordulókör: 11,0 m
Saját tömeg/teherbírás: 1199/466 kg
Csomagtér: 285/1120 l
Üzemanyagtank: 45 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,3 s
Max. sebesség: 195 km/h
Város/országút/vegyes: 6,0/4,3/4,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,7 l/100km
CO2-kibocsátás: 115 g/km
A modell alapára: 3 400 000 Ft (1.2 70 LE 3 ajtós)
A tesztelt verzió ára: 4 463 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!