Manapság képzett szakemberek kutatják azokat a piaci réseket, amelyeket a konkurencia betömetlenül hagyott, illetve igyekeznek olyan igényt generálni, amelynek kielégítéséhez elsőként tudnak hozzáfogni. Valami hasonló előzménye lehetett a Citroen C2 1.4 VTR SensoDrive megszületésének, amelynek keletkezését a már kifejlesztett alkotóelemek csekély szellemi és anyagi ráfordítást igénylő újracsoportosítása is minden bizonnyal előmozdította.

Minek több?

Mindettől függetlenül a vagány megjelenésre és komfortra kihegyezett VTR felszereltség első hallásra nem igazán harmonizál a SensoDrive váltóval és az 1,4-es, 75 lóerős benzinmotorral. Ám számos autóvásárlónak éppen ez tetszik, azaz a látványt, a kényelmet és az elfogadható költségeket sokkal többre értékelik a valódi tartalomnál. Lehet mondani, hogy ez felszínesség, de a tényleges szükségleteket végiggondolva a praktikumnál lyukadunk ki. A C2 ebben a konfigurációban nem versenyautó, ám amennyire kell, annyira városban, országúton, sőt még autópályán is megy. Motorjáról annyit, hogy 140 km/óráig csendes, gyorsabban pedig a legtöbb országban amúgy sem szabad hajtani… Robotizált váltója automata üzemmódban a szélsőségesen finom és a határozott gázpedálkezelésre rángatózással, késlekedéssel felel, folyamatos gyorsításkor jól érzékelteti az egyes fokozatok között a kapcsolást, igazán azonban csak a széria

sebességtartó automatikával való kommunikációja zavaró. Ha a beállított értékről akár csak 15-20 km/órával csökken a tempó, még 140 km/óra felett is gondolkodás nélkül visszakapcsol negyedikbe, s ezzel a pirosba hajszolja a fordulatszámmérőt, csak hogy mielőbb teljesítse feladatát. Ez sem az üzemanyag-takarékosságnak, sem a menetkényelemnek nem tesz jót. Kézi módban rendesen teszi a dolgát a szerkezet, csupán ergonómialilag lehet enyhén megdorgálni a Citroen megoldását: kanyargós utakon a kormányoszlopra telepített fokozatkapcsolók nem esnek kézre, harcsabajuszra emlékeztető formájuk ellenére sem. Ez akkor sem szerencsés, ha a váltókar előre-hátra mozgatásával is lehet lépkedni az egyes fokozatok között.

Drága extrák

A 3 millióba kerülő VTR-változat szerencsére egyéb hasznos és jól használható felszerelésekkel is rendelkezik. Csupán két függönylégzsák és az ESP hiányzik ahhoz, hogy teljes körű legyen a biztonsági arzenál, a kényelmi tételek közül pedig a rádió, illetve a klímaberendezés feláras. ESP-t még pénzért sem, a többit pedig meglehetősen borsos árért lehet rendelni. Az automata klíma (sok más aprósággal együtt, csomagban) 290 ezerrel, a CD-s audiorendszer a típustól függően 110-180 ezerrel toldja meg a vételárat, egyedül a függönylégzsákok ára jutányos, 60 ezer forint. Aki nem sajnálja a pénzt, metálfényezést (70 ezer Ft), 15 colos könnyűfém kerékkészletet (100 ezer Ft), tolatóradart (50 ezer Ft), továbbá az eredeti 2 éves garanciához akár további két évet, illetve 100 ezer kilométert is vásárolhat (109 ezerért). Így azért már meggondolandó, hogy ne inkább a 300 ezerrel drágább, de 35 lóerővel erősebb motorral és szériában 16 colos könnyűfém felnikkel felszerelt 1,6-os VTR-t válassza-e az ember…