Hirdetés – Amennyiben továbbadnánk régi autónkat, a sikeres eladáshoz érdemes fontolóra vennünk pár dolgot. Nem mindegy ugyanis, mennyiért tudjuk azt eladni, ahogyan az sem, mikorra sikerül nyélbe ütnünk az üzletet. Ezeket ugyanis számtalan tényező befolyásolja. Egy kis odafigyeléssel viszont rengeteg tehetünk azért, hogy valóban jól jönnünk ki mindebből. Mire érdemes odafigyelnünk tehát?

A megfelelő képek elkészítése

Kiemelten fontos, hogy gépjárművünk legjobb állapotában szerepeljen a hirdetés fotóin. Érdemes ez előtt alaposan lemosnunk, kitakarítanunk a belterét és szépen kifényeznünk a karosszériáját. Utóbbihoz kiváló megoldást jelentenek a különféle viaszos autófényezők, amik garantálják gépjárművünk csillogását. Ezekért nem szükséges feltétlen autósboltba mennünk, hiszen már a legtöbb nagyáruház, mint például az Alza kínálatában is fellelhetőek. Igyekezzünk minden irányból fényképet készíteni az autóról, így alaposan szemügyre vehetik majd a leendő vásárlók. A több kép, több potenciális vevőt is jelent egyben – persze azért nem kell túlzásokba esnünk. Elengedhetetlen azonban, hogy ne titkoljuk el a sérült részeket. Érdemes külön fotót készíteni ezekről, a leírásban pedig szót ejteni róluk.

A műszaki hibák feltüntetése

Nem csak a látható hibákat érdemes megmutatnunk, de sokkal jobban járunk, ha a különféle műszaki problémáit is feltüntetjük az autónak. A titkolózás semmi jóra nem vezet, hiszen minden vásárló hibák után fog kutatni, mikor megnézik majd az autót. Egy korrekt leírás sokkal célravezetőbb tehát, mintha megpróbálnánk becsapni leendő vevőink.

Fotó: Freepik

A forgalmi lefotózása

A forgalmi engedély lefotózásával szintén bizalmat ébresztünk a potenciális vevőkben. A lopott autók sajnos virágkoruk élik, ez pedig hátráltatja a becsületes eladók dolgát. Nem túl gyakori dolog manapság a forgalmiról fényképet közölni, viszont rengeteget segíthet. Pontosan a fentebb említett okokból érdemes megadnunk az alvázszámot, ha a vevő kéri, ahogyan a szervizkönyvet is.

Alkuképes ár feltüntetése

Az árak tekintetében megéri rugalmasabbnak lennünk. Lehet, hogy egy adott vevő negyven- ötvenezer forinttal kevesebbet tud csupán fizetni, de azonnal megvásárolná gépjárművünket. Ha visszautasítjuk az ajánlatát, viszont előfordulhat, hogy hónapokig a garázsban áll még eladásra kínált autónk. Érdemes tehát ezt is feltüntetni hirdetésünkben. Mindezt betartva sokkal könnyebben képesek lehetünk nyélbe ütni a sikeres üzletet.