Nem mindennapi látvány fogadta szombat délután Nyíregyházán a Nyár utca felé közlekedőket, ugyanis az egyik itt található szálloda előtt a négyszeres Európa-bajnok, Kiss Norbert kamionja volt megtekinthető. A Révész Racing versenyzőjének pénteken még Olaszországban, pontosabban Bolognában volt jelenése – a FIA év végi gáláján vehette át trófeáját -, egy nappal később viszont már a megyeszékhelyen üdvözölhettük, ahol a támogatóknak rendezett gálaestet, közönségtalálkozó és sajtótájékoztató előzte meg.
Kiss Norbert nagy fölénnyel nyerte meg a 2022-es az Európa-bajnoki sorozatot, miután 410 pontot gyűjtött. A mögötte másodikként záró, hatszoros! Eb-győztes német Jochen Hahn pedig „csak” 295-öt.
– Nagyon elégedett vagyok ezzel az évvel, gratulálok Norbinak és persze az egész csapatnak, egyúttal remélem, hogy a 2023-as idény is ugyanilyen sikeres lesz. Amikor Norbi mögé álltunk ígéretet tettem neki arra, hogy együtt eredményesek leszünk. A győzelmeink pedig igazolják ezt – mondta el a sajtóesemény első felszólalójaként Révész Bálint, a csapat tulajdonosa, akitől a Révész Racing ügyvezetője, Kozák Attila vette át a szót.
– Lényegében most három szezont értékelünk, mivel a koronavírus-járvány miatt a 2020-as évad nem került lezárásra, pedig abban a sorozatban is a legmagasabb pontszámmal végeztünk. 2021-ben és idén mind az egyéni, mind pedig a csapatversenyt megnyertük, ez pedig hatalmas dicsőség – összegzett az ügyvezető.
A harminchét esztendős Kiss Norbert az Európa-bajnokság utolsó előtti versenyhétvégéjén, Franciaországban biztosította be összetettbeli győzelmét, így a jaramai szezonzárónak már tét nélkül vághatott neki, persze így is megnyerte a kvalifikációkat és a két főversenyt is.

Domináns szezont futva, 17 futamgyőzelmet és 22 dobogós helyezést szerezve lett újra Európa-bajnok, Kiss Norbert
Fotós: Sipeki Péter

– Hosszú és izgalmas szezon áll mögöttünk, az elért eredmények kapcsán büszkeség tölt el, a csapat minden egyes tagjának köszönettel tartozom, hisz nélkülük nem sikerült volna a címvédés. Ők azok az emberek, akik a háttérben éjt nappallá téve dolgoznak a sikereinkért. A 2022-es idény tényleg egyfajta megkoronázása volt az elmúlt, rövidnek semmiféleképpen sem mondható időszak munkájának. Minden versenyhelyszínen jó teljesítményt nyújtottunk, nem volt gyenge pontunk, mindenhol rajtelsőséget, futamgyőzelmeket szereztünk és igen, rekordokat döntöttünk. A versenynaptár utolsó harmada érdekesen lett felépítve, ez rengeteg munkát és felkészülést igényelt, a futamok között ugyanis nem volt arra lehetőségünk, hogy hazajöjjünk. A szerelvény már augusztus végén útra kelt és csak október közepén tért haza. Úgy kellett nekivágni az utolsó négy versenyhétvégének, hogy minden eshetőségre fel kellett készülnünk, ám a Révész Racing jelesre vizsgázott – értékelte a szezont Kiss Norbert.
Az idény egyik legfontosabb versenye volt a hungaroringi hétvége, melynek történései bejárták a hazai és a nemzetközi szaksajtót is. A szombati napon Norbi ütközött, minek következtében tönkrement a futóműve, a kabinon pedig egy hatalmas lyuk tátongott. A támogatók minden követ megmozgattak a kellő alkatrészek beszerzése érdekében, a szerelők pedig egész éjjel dolgoztak, hogy egyáltalán rajthoz tudjanak állni. Ez sikerült, azt pedig már mondani sem kell, hogy Kiss Norbi a több ezres hazai közönség előtt hatalmas fölénnyel nyerte meg a vasárnapi első versenyt.
– Először 2015-ben rendeztünk gyorsasági kamionos Európa-bajnoki futamot a Hungaroringen, amelyet azóta már nyolc alkalommal ismételhettünk meg. Világszínvonalú csapatot és technikát rakott össze Révész Bálint. Amióta Norbi mögé állt egy hihetetlen sikertörténet vette kezdetét – vélekedett Őry Tamás, a Truck Race Promotion Kft. tulajdonos-ügyvezetője.
Sajnos a mogyoródi futam jövő évi megrendezése még kérdéses, mivel a pályán elindulnak a közműfejlesztési munkálatok, ebben pedig a 2023-as kamion Eb magyarországi állomása is érintett lehet.
– Jó híreim vannak, jelen állás szerint úgy tűnik, hogy találtunk egy olyan időpontot, amikor vendégül láthatjuk az Európa-bajnoki futamot. A rendezéshez a HUMDA igyekszik minden pénzügyi hátteret előteremteni – kontrázott a jövő évi rendezéssel kapcsolatban Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Nem mellékesen 2020 után újra Kiss Norbert lett az év magyar autóversenyzője az Autósport és Formula Magazin által összeállított TOP 50 rangsor alapján, melynek díját a gálaestet megelőzően vehette át.

Nyitókép: Kiss Norbert/Faceook