Milyen indíttatásból ültél bele a Skodába?
– Ez egy szuper autó, ennyire friss és jó technikával még nem indultam versenyen.
Mi a célod a máriapócsi versenyen?
– Szeretném megszokni az autót, és vágyom, hogy meg tanuljam vezetni.  Amikor kiszállok belőle, el tudjam mondani, hogy ez egy jó futam volt. Eredményben nem gondolkodom. Tökéletesen mindegy, hogy milyen helyezést érek el, csak egy jó versenyt szeretnék futni.

Milyenek voltak a tesztek?
– A Skodával összesen négy versenytávot mentünk. Nyirádon az összes hiba kijött rajta, ami kijöhetett. Két körönként szereltünk és délutántól már egy nagyon jól beállított autót tudhattunk magunkénak. Kakucson, Szabó Gergővel sikerült kicsit kergetőzni, ami nagyon élvezetes volt a gokart pályán. A Rabócsiringen az új nyomvonalat teszteltük, ami nekem nagyon tetszik. Tempósnak és gyorsnak érzem az új szakaszt. A plusz aszfaltozással nagyon jó lett a pálya, ugyan olyan gyors, mint a Nyirádi, ám át tudja verni a versenyzőt, mert lényegesen hamarabb érkeznek a falak. Mire az új szakaszra érünk, szépen beállunk csatasorba és reméljük, hogy mindannyian el tudjuk fordítani a vasat.
Mit lehet tudni a Skodáról?
– 530LE és 700Nm a teljesítménye, ez Mátrai Gabiéknak köszönhető. Ők egy egész napig állítgatták, programozták a 2,3-2,4 turbónyomással működő Skoda Fabia MK2-es versenyautót.
2012-es Rallycross terveid?
– Az, hogy fűszeres leszek, sok borsot török majd „Kopasz” Harsányi és a többi versenyző orra alá, egy-egy jó futammal. Egy teljes évadot szeretnék menni Magyarországon, de kacsintgatok a nemzetközi futamok felé is. Támogatóim: Keletőr Plusz Kft, Révész Group, Nyirád Motorsport.
Meg tudnál nevezni pár Rallycross versenyzőt, akikre felnézel?
– Igen, Kenneth Hansen és Sverre Isachsen. Az ő kettejük versenyzése tetszik nekem a legjobban. Az EB mezőnyében nagyon sok profizmus van, kellő anyagi háttérrel rendelkeznek és okosan költik el a pénzüket.
Milyen érzés a Rallyból újra a Rallycross katlanba visszacseppenni?
– Az majd menet közben ki fog derülni. A Rally és a Rallycross autók teljesen más vezetési stílust kívánnak, össze sem hasonlíthatóak. Az, hogy nekem hogy sikerül alkalmazkodnom, az majd a versenyeken derül ki. A döntést befolyásolta, hogy a szervizcsapatom két új taggal bővült, a két kisfiammal. Az ő érdekeiket is szem előtt tartva döntöttem így, mivel ez sokkal családbarátibb szakág, mint a rally. A depóban jó a hangulat, a versenyzők között szinte baráti a kapcsolat. Fontos az, hogy jó ellenfelekkel lehet remek kis küzdelmeket vívni.

Találkozunk a Rabócsiringen április 8-9-én!

Az interjút Hajósi Miklós készítette.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!