Úgy csináltak versenyautót a McLaren P1-esből, hogy az egyik nemzetközi versenysorozat szabályzatának se felel meg, úgyhogy csak a gyár által szervezett programsorozaton belül (vagy ha bérelnek maguknak egy pályát…) próbálhatják ki autójuk tudását.

A korábban már látott autóhoz képest mindössze annyi a változás, hogy a legelső McLaren F1 GTR fényezését kapja meg a Genfi Autószalonon látható példány, amellyel kapcsolatban végre a legfontosabb számokat is elárulták. 50 kg-mal könnyebb az autó, a hasmagasság 50 mm-rel csökkent, a nyomtáv 80 mm-rel lett szélesebb, a hátsó szárny 100 mm-rel magasabb a normál P1-eshez képest – ez gombnyomásra vízszintesbe áll, hogy előzéshez nagyobb tempót érjen el a kocsi.

A 3,8 literes biturbó V8-as teljesítményét 800 lóerőre növelték, a villanymotor teljesítményét 200 lóerőre növelték, azaz immár 1000 lóerőnek parancsol a jobb láb – ez ugyan elmarad a Ferrari FXX K 1036 lóerős tudásától, de azért kevesen fognak panaszkodni. Azokat az alkatrészeket, amelyek az utcai használathoz szükségesek – például lambda-szonda és katalizátorok – eltávolították. A tömegcsökkentéshez tartozik még az, hogy a szélvédő kivételével polikarbonátra cserélték az üvegeket, a tetőablakok helyett egyszerű karbon borítás fedi az utasteret, titániumból készült a kipufogó.

A McLaren által szervezett pályanap-sorozat egy silverstonei teszteléssel veszi kezdetét, az első „éles” bevetés pedig a Circuit de Catalunya versenypályán lesz majd. Nem érdemes kihagyni a tesztelést, hiszen ekkor állítják be a kagylóülést a tulajdonos méreteire, és ekkor a márka vezetője formatervezője, Frank Stephenson segítségével tervezhetik meg autójuk festését is.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!