„Fiúk, nagyon büszke vagyok rátok. Szeretlek titeket. Emlékezzetek erre, s élvezzétek a pillanatot. Megcsináltuk. Ez hihetetlen.” – ujjongott a 26 éves pilóta, aki ezzel a győzelmével beállította Michael Schumacher 2004-es rekordját, amikor is 13 győzelmet szerzett egy szezonon belül a Ferrarival. Jenson Button lett a negyedik a szebb napokat is megélt McLarennel. A wokingi csapat pilótái egyszer sem tudtak dobogóra állni 2013-ban. A brit pilótát Nico Rosberg követi az ötödik helyen, s így csapata, a Mercedes a konstruktőri ponttábla második helyén végzett a Red Bull mögött és hat ponttal a Ferrari előtt.

A mexikói Sergio Perez lett a hatodik, aki öt rajthelyes büntetést kapott, s így a hátsó, 19. helyről indulva ért célba pontszerző helyen az utolsó versenyén a McLarennel.

Felipe Massának is utolsó futama volt ez csapatával, a Ferrarival. Nyolc év után búcsúzik a brazil az olasz csapattól, emiatt különösen szépre tervezte az utolsó versenyét. Nem úgy sikerült, hiszen bokszutca áthajtásos büntetést kapott, amitől igencsak méregbe gurult, s ennek hangot is adott. Végül a hetedik lett hazai versenyén, hazai rajongói előtt.

A Mercedes másik pilótája, Lewis Hamilton kilencedik lett, így éppen lecsúszott az utolsó pontról, amelyet a Sauberrel versenyző Nico Hülkenberg szerzett meg. Hamilton egyébként Massához hasonlóan bokszutca áthajtásos büntetést kapott, mivel autóját nekicsapta Valtteri Bottas Williams-ének, aki kénytelen volt feladni a versenyt. Hamilton megúszta egy defekttel. A konstruktőri ponttáblát végül nem sikerült sem a Ferrarinak, sem a Lotusnak átrendezni. Maradtak a harmadik és negyedik helyen a Red Bull és a Mercedes mögött.

2013-as Brazil Forma-1-es Nagydíj eredménye:

1. Sebastian Vettel Red Bull 1:32:36.300 2. Mark Webber Red Bull + 10.452 3. Fernando Alonso Ferrari + 18.913 4. Jenson Button McLaren + 37.360 5. Nico Rosberg Mercedes + 39.048 6. Sergio Perez McLaren + 44.051 7. Felipe Massa Ferrari + 49.110 8. Nico Hülkenberg Sauber + 1:04.252 9. Lewis Hamilton Mercedes + 1:12.903 10. Daniel Ricciardo Toro Rosso + 1 kör 11. Paul di Resta Force India + 1 kör 12. Esteban Gutierrez Sauber + 1 kör 13. Adrian Sutil Force India + 1 kör 14. Heikki Kovalainen Lotus + 1 kör 15. Jean-Eric Vergne Toro Rosso + 1 kör 16. Pastor Maldonado Williams + 1 kör 17. Jules Bianchi Marussia + 2 kör 18. Giedo van der Garde Caterham + 2 kör 19. Max Chilton Marussia + 2 kör 20. Charles Pic Caterham Nem ért célba 21. Valtteri Bottas Williams Nem ért célba 22. Romain Grosjean Lotus Nem ért célba

Egy felemás szezon vége érkezett el Brazíliában. Míg a szezon elején még változatosan alakultak az erőviszonyok, addig a nyári pihenőt követően elérkezett a Vettel-éra, a maga rekordjaival. Egy korszak zárul az autók életében, hiszen a jelenlegi 2.4 literes V8-as szívómotorok helyett 1.6 literes, hathengeres turbómotoros autók köröznek majd. Mindenki új autót épít, így megjósolhatatlan, hogy mire számítsuk a csapatoktól. Előtte azonban még jön a tél, az ünnepek, a feltöltődés ideje, hogy aztán tavasszal ismét lendületbe jöjjön a Forma-1-es mókuskerék.

A világbajnokság végeredménye:

Pilóták: 1. Sebastian Vettel 397 pont 2. Fernando Alonso 242 pont 3. Mark Webber 199 pont 4. Lewis Hamilton 189 pont 5. Kimi Raikkönen 183 pont 6. Nico Rosberg 171 pont 7. Romain Grosjean 132 pont 8. Felipe Massa 112 pont 9. Jenson Button 73 pont 10. Nico Hülkenberg 51 pont Konstruktőrök: 1. Red Bull 596 pont 2. Mercedes 360 pont 3. Ferrari 354 pont 4. Lotus 315 pont 5. McLaren 122 pont 6. Force India 77 pont 7. Sauber 57 pont 8. Toro Rosso 33 pont 9. Williams 5 pont 10. Caterham 0 pont 11. Marussia 0 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!