„Ez a hétvége összességében nagyon jó volt számunkra, és elégedett vagyok az általunk végzett munkával. A nyolcadik hely talán nem az az eredmény, amit szerettünk volna, de így utólag elfogadjuk. A tempónk egyre jobb, ez annak köszönhető, hogy remek beállításokkal mentünk a versenyen, ebben egy kiváló mérnök van segítségünkre. Ezeknek köszönhetően már igazán gyorsak tudtunk lenni azokon a részeken, ahol ezidáig hátrányban voltunk a többiekhez képest.”- mondta Lovász Pál.

Paliék stabilan az első tízben autóztak a verseny folyamán, figyelembe véve a rajthoz állt 19 topkategóriás R5-ös versenyautót ez egy remek eredmény.

„Stabil, egyenletes teljesítményt tudtunk nyújtani, mindvégig versenyképesek voltunk Egerben. Pontosan tudom, hogy hol hagytunk bent időt és ez mindenképpen előre mutat. A hétvégén fejlődtünk és előrébb léptünk ez egészen biztos, ez motivál, nemcsak engem hanem a csapatot is. Sok időnk nincs most, hiszen a hétvégén már a Lavanttal Rallye-n veszünk részt. Bízom benne, hogy a jó formánkat át tudjuk menteni a Mitropa kupába és jó eredményekről tudok beszámolni szombat este.” – foglalta össze a pilóta a gondolatait.

Az egri versenyen mutatkozott be a Bacsa Tamás – Hanyik Gergely egység a rallye első osztály mezőnyében. A bemutatkozást gond nélkül vették, alig akartak kiszállni a Mitsubishiből a verseny végén.

„Megmondom őszintén, sok gondolat motoszkált bennem a versenyt megelőzően, nagyon sok tanácsot kaptam Páltól a versennyel kapcsolatosan, ami sokat segített. Közhelyesen hangzik, de egy álom vált valóra azzal, hogy beülhettünk ebbe az autóba és ilyen profi csapattal versenyezhettünk, mint az LPWMSport. – kezdte a beszélgetést Bacsa Tamás – Gergellyel megpróbáltunk fegyelmezetten teljesíteni, célunk egy biztonságos, húzós tempó megtalálása volt. Ezt úgy érzem sikerült meglelni az első szakaszon, innentől ezt gyorsítottuk fel. Egyelőre sok az improvizáció aminek az az oka, hogy még nincs sok kilométer ezzel az autóval. A szerencse is velünk volt néhol, de ebben a tempóban ez is kell. Nehéz szavakba önteni amit érzünk -folytatta Tamás.

Tamásék első versenyükön rögtön megnyerték a kategóriájukat, ami mindenképpen kiváló eredmény. Ráadásul az utolsó Power Stage szakaszon is ők voltak a leggyorsabbak a Production Car kategóriában, ezzel plusz bajnoki pontokat szereztek.

„Boldogok vagyunk, hogy elsőre jól szerepeltünk a Rali 1-ben. Normálisan fogadtak a kategóriatársak, remek verseny alakult ki közöttünk. Mindenképpen szeretnénk hasonló tempóban folytatni a szezont és izgatottan várjuk a miskolci versenyt. Nagy köszönettel tartozunk mindenkinek, aki segítette a versenyzésünket!- zárta gondolatait az egri futamról Tamás.

A csapat harmadik versenyautójával a Peugeot 208-sal Riskó Daniék álltak rajthoz az egri futamon. Az első napot műszaki hiba miatt nem tudták teljesíteni, a második napon visszaálltak ugyan, de a nagy hátrányt már nem tudták ledolgozni.

„Az első napon megállt a kormányszervónk, így nem lehet ezzel az autóval az úton maradni, ezért kiállni kényszerültünk. Vasárnapra egy vadonatúj kormányművet épített be a csapat az autóba, ezzel már semmi gond nem volt. A vasárnapot így teljes egészében tesztnek fogtuk fel, már Miskolcra készülve. Megérte visszaállnunk a versenybe, hiszen így sikerült két pontot szerezni a Peugeot Rallye Kupában. Nem így terveztük ezt a versenyt Petivel de el kell fogadjuk, hogy ez egy technikai sport, így ez benne van.”- mondta Riskó Dániel

A csapat következő versenye most hétvégén a Mitropa Rallye Cup 2019. második állomása az ausztriai Weinberger – Lavanttal Rallye lesz. Itt Lovász Paliék mellé becsatlakozik az Ifj. Kanyik Antal – Nyirfás Yulianna páros az R2-es 208-as Peugeot-val.

Partnereink: CREDOBUS, Lisztes Trans, KF Service Solutions Kamion Fényező Kft., M6 L.O.G Kft., Expert Lajta Kft., Diesel DR, Total, Bus Center Kft., Hungarofék Kft., Pirto-vill Kft., TPA csoport Magyarország, Millers Oils Topmotorolaj.hu