Az 59 éves Kaposi László előfutóként teljesítette a 24. Fenstherm Kontakt Szilveszter Rali első szakaszát, és a célba érkezést követően megállt a szíve. Azonnal szakszerű orvosi segítséget kapott, hiszen az autóversenyeken mindig vannak mentőegységek, ennek ellenére nem sikerült újraéleszteni.
A felejthetetlen pilóta Lada VFTS típusú gépével mindig üde színfoltja volt a hazai mezőnynek. Ahogy egyszer fogalmazott, egész családja imádja az autósportot, mint mondta, “náluk a vízcsapból is a rali folyik.” Kaposi László a székesfehérvári városgondnokságon dolgozott, az önkormányzati cég egy időben erkölcsi támogatásban részesítette száguldásában az örökifjú pilótát.

Nyitókép: Szilveszter Rali Kommunikáció