Első német autógyártóként fejleszt jelenleg az Opel teljesen elektromos hajtású raliautót, nemzeti bajnokságoknak, és természetesen nagy hangsúlyt helyeznek a biztonságra. Mivel még senki sem hozott össze elektromos rali-márkakupát, a versenyautóval egyszerre meg kell alkotni a megfelelő előírásokat és szabályokat is, ennek érdekében az Opel és a sorozat gazdája, az ADAC szorosan együttműködik a Német Motorsport-szövetséggel (Deutsche Motor Sport Bund – DMSB).

„Az Opelnél mindig első helyen áll a biztonság“, hangsúlyozza az Opel fejlesztési vezetője, Marcus Lott. „Mérnökeink a lehető legnagyobb dinamikára, és ezáltal vezetési örömre törekszenek – közúton éppúgy, mint versenypályán. Másrészt abszolúte fókuszban áll az üzembiztonság. E tekintetben is ránk bízhatják magukat az ügyfelek, a rendezők, és az ADAC Opel e-Rally Cup szurkolói. Mindannyian örülünk az eljövendő idény izgalmas és biztonságos versenyeinek.“

A Corsa-e Rally a szériamodellen alapul. Ez jelentősen megkönnyíti az Opel Motorsport mérnökeinek sokat követelő munkáját. Elvégre a Corsa-e máris kielégíti a homologizált járművek engedélyezésének nagyon magas európai standardját. A FIA Autósport Világszövetség és a DMSB kiegészítő versenysport-specifikus előírásai tovább fokozzák a biztonságot. Ennek szellemében a Corsa-e Rally bukókerete megfelel az új Opel Corsa Rally4-ének, amelyre már kiadták FIA homologizációját. A Corsa-e Rally nagyszilárdságú acélból készült, széria padlóváza védi a 18 akkumodult, amelyeket külön házba építenek be. Ezenkívül van a versenyautónak kétrészes haspáncélja is, öt milliméter vastag alumíniumból. A Corsa-e Rally biztonsága 80 km/órás hátulról történő ütközésben megfelel az amerikai FMVSS-standardnak (Federal Motor Vehicle Safety Standard).

Ráadásul a Corsa-e Rally, akárcsak széria-megfelelője, kielégíti az UN ECE R100.02 szabályozást. Ez határozza meg az elektromos járművek típusjóváhagyásának a hajtóműre és a hajtóakkumulátorra vonatkozó speciális követelményeit, például a nagyfeszültségű komponensek és vezetékek minimális szigetelési ellenállását, vagy a tűzvédelmet. Előírják a hajtóakkumulátorok (REESS, Rechargeable Energy Storage Systems) ellenálló képességét mechanikai hatások, rezgés, hősokk, megrázkódtatás, tűz, túltöltés, túlmelegedés és külső rövidzárlat ellen is. A versenyautó előírásos tűzoltó készüléke Lifeline Zero 360 típus. Oltóanyaga elektromosan szigetelő. Egy elektromos versenyautóban, benzin hiányában, amúgy is sokkal kisebb a tűzveszély, mint a belsőégésű motorosokban.

Egy elektromos raliautóban fontos biztonsági tényező a nagyfeszültségű rendszer állandó kontrollja, mert az üzemzavaroknak különféle következményei lehetnek. Szigetelési hiba esetén kifinomult érzékelő jelzi azonnal a Master Alarm Indicator Systems riasztón keresztül a 434 voltos feszültséget elérő berendezés rendellenességét. Az elektromosságot manuálisan le lehet kapcsolni a vezetőhelyről, vagy kívülről is. Továbbá erős lassuláskor, például baleset hatására, kevesebb, mint egy másodperc alatt, teljesen lekapcsol a nagyfeszültségű rész, amelynek aktuális állapotát mindig fényjelekkel tudatja a Master Alarm Indicator.

Átfogó oktatás a biztonsági személyzetnek
Az, hogy egy rendezvény alatt mindig betartsák a szigorú biztonsági előírásokat, a Deutsche Motor Sport Bund hatásköre. Ide tartozik a versenyautók műszaki specifikációja, amelynek sarokadatait a nemzetközi sportszabályzat J-függeléke tartalmazza. Mivel azonban ennek a megfogalmazásai nagyon átfogók és specifikusak, a DMSB az Opellel és a TÜV Thüringennel közösen dolgozik egy biztonsági koncepción, amely szakembereknek és felhasználóknak is használható a gyakorlatban.

A DMSB egyik lényeges feladata a rendező személyzetének oktatása, a gyorsasági szakaszok pályabíróitól a szervizparkig. Mindenkire, aki elektromos versenyautóban, vagy körülötte teljesít feladatokat, eltérő biztonsági jogosultságok vonatkoznak, amelyeket kék, zöld, narancs, piros szín jelöl. Csak akinek piros színkódú bizonyítványa van, dolgozhat az Opel Corsa-e Rally vagy egyéb elektromos versenyautó nagyfeszültségű rendszerén. Az ADAC Opel e-Rally Cupra kifejlesztett új biztonsági koncepció magában foglalja az elektromos versenyautók alkalmazásának valamennyi lényeges területét. Éppúgy benne vannak a műszaki specifikációk, mint a csapatok és a sportbírók képzése, vagy a nézők tájékoztatása a gyorsasági szakaszokról és a szervizparkról.

„A műszaki- és sport-előírásokat, amelyek közé nem utolsósorban a biztonsági szabályok is tartoznak, gondosan felügyeli a DMSB“, jelentette ki a szervezet sportigazgatója, Michael Günther. „Feladatunk, hogy az elektromos ralisport koncepciójának kifejlesztésével biztosítsuk valamennyi résztvevő biztonságát, illetve izgalmas versenyeket tegyünk lehetővé. Az első lépésben ide tartozik a felvilágosítás és a résztvevők ismerethiányának pótlása is.“