Még szombaton szenvedett balesetet az Isle of Man TT oldalkocsis motorkerékpár-versenyén a francia Olivier Lavorel-Cesar Chantal páros. A versenyszervezők által kiadott közlemény szerint amikor a baleset bekövetkezett, piros zászlóval leállították a futamot és az orvosi személyzetet a helyszínre küldték. Az orvosok a helyszínen az egyik versenyző halálát állapították meg, eszméletlen társát a helyszíni ellátást követően kórházba szállították, majd helikopterrel egy liverpooli klinikára szállították át, ahol azóta is az intenzív osztályon fekszik, még nem tért magához. A helyszínen az előre megállapított protokoll szerint végezték az áldozatok azonosítását, e során következett be a tévedés. Mindkét versenyző családját értesítették a szervezők, akik azt is ígérik, hogy átdolgozzák a versenyzők azonosítására felállított eljárást.