Az 50-es és a 60-as évek sokat jelentenek a Harley rajongótáborának. A KHR-modellek sikert sikerre halmoztak az amerikai flat track versenyeken, ami azért volt fontos, mert sikerült háttérbe szorítani az ősi rivális Indiant. 1957-től, az első Sportster megjelenésével még inkább kiélezetté vált a harc, hiszen ekkor a Triumph már a zászlajára tűzte, hogy letaszítja a trónról a Harleyt. A britek ugyan nyertek két bajnokságot a 60-as években, de a flat trackban mindig is a milwaukee-ak voltak azok, akiket le akartak győzni az ellenfelek.
Ebbe a korszakba csöppenünk vissza az új Roadsterrel, mely minimalista stílusa mellett azért is érdekes, mert sokat dolgozott azon a márka, hogy fickósabb legyen, mint a többi Sportster. A fényezés, a két felni, a gyönyörű formájú mogyorótank és az egész gép nagyon szemrevaló, ha pedig megpillantjuk a Sportstereknél eddig nem látott dupla féktárcsát és fordított villát, nyilvánvaló, hogy szintet akart ugrani a Harley. Amikor azonban ráülünk a motorra, gyorsan kijózanodunk. Egyszerűen az volt az első benyomásom, mintha elfeledkeztek volna arról, hogy ezt a motort nem csak nézegetni fogják, hanem bizony a nyergébe is pattannak majd! A kormány mélyen van, a láb magasan, eközben pedig rá kell hajolni a tankra, amire nem tudunk rendesen combbal rászorítani. Utóbbinak az az oka, hogy a tank eleve nagyon keskeny, másrészt a lábtartók meg crusieresen nagy távolságban vannak egymástól. Lehet, hogy ezzel hasonlít az említett legendás flat track motorokra, de nem könnyíti meg a manőverezést. Nagy kár, mert a fékek és a futómű is más ligát képviselnek, mint amit a Sportsterektől megszoktunk. Bár a motor kompakt méretéhez viszonyítva nem éppen csekély a 259 kg-os menetkész tömeg, jól lassít a blokkolásgátlós fékrendszer, és a 43 mm-es fordított villa kiszámíthatóbbá teszi a gépet a kanyarokban, az irányváltásra is gyorsabban reagál.
A klasszikus felépítésű, 1200 cm3-es, léghűtéses, tolórudas szelepmozgatású V2-es jól bevált darab a márkánál, és most sem okozott csalódást. Már alapjárat felett vaskos nyomatékot termel, így érthető, miért vették annyira szellősre az ötfokozatú sebességváltó áttételezését. A mai Sportsterek közül egyedüliként analóg fordulatszámmérőt is felvonultat a Roadster, így azt is tudjuk, hogy 5000 fölé már nem érdemes pörgetni – 6000-nél amúgy is jön a leszabályzás. Sajnos az emissziós normák miatt már nem beszélhetünk arról, hogy a Harley V2-esének lúdbőröztető lenne a hangja, ellenben a kormányon érezhető diszkrét vibráció tudtunkra adja, hogy az amerikaiak még őrzik a lángot. A Harley hű maradt önmagához a tekintetben is, hogy kitart a szeparált indexkapcsolók mellett. Ügyes és kényelmes megoldás, hogy magától kikapcsolnak az irányjelzők a kanyarvétel után, de egyszerűen nem esnek kézre a kapcsolók – van olyan márka, amely belátta, akad ennél jobb megoldás is.
Az üléspozíció és a 12,5 literes tankból adódó szerény hatótáv inkább amolyan városi vagánnyá teszi a Roadstert, értelemszerűen nem hosszú túrákra való. Viszont kétségkívül egy olyan motor, amely mer különbözni a többitől, stílusát pedig meggyőzően tálalja. A 10 570 eurós alapár a Harleynál inkább csak viszonyítási pontnak tekinthető, a márka gyári kiegészítő- és tartozékkínálatával jóval drágább és egyben a legapróbb részletekig személyre szabható lehet a Roadster.
Harley-Davidson Roadster
Lökettérfogat: 1202 cm3
Hengerek/szelepek: V2/4
Max. teljesítmény: n.a.
Max. nyomaték: 96 Nm 4000/perc
Sebességváltó: ötfokozatú
Tengelytáv: 1505 mm
Ülésmagasság: 785 mm
Üzemanyagtank: 12,5 l
Gumi elöl/hátul: 120/70 R19/150/70 R18
Menetkész tömeg: 259 kg
Nettó alapár: 10 570 euró
