Szemmel láthatólag a versenypályára szánja a Kawasaki a képeken látható motorkerékpárt, hiszen a Ninja H2R elnevezésű alkotáson semmi olyan praktikus dolgot nem látunk, ami a közúti forgalomban való részvételhez elengedhetetlen: irányjelző, fényszóró, satöbbi.

Aggódni nem kell, idővel lesz majd közúti közlekedésre is alkalmas változata is az újdonságnak (várhatóan Ninja H2 néven), az Intermot kiállításon leleplezett H2R csak a tanulmány. És pár hónapon belül ebből lesz a versenypályákra szánt gép is, de addig még marad a jelző.

Szerencsére még más dolgot is viszontláthatunk majd a bárki számára megvásárolható gépen, például a 998 köbcentis, kompresszoros feltöltésű négyhengeres erőforrást. A H2R esetén 300 lóerő a teljesítmény, ezzel laza 50 százalékkal vagy 100 lóerővel múlja felül a legközelebbi ellenfelét, a BMW S1000RR-t. Ilyen az, amikor magasra helyezik a lécet.

A motorkerékpár megalkotásánál a Kawasaki Heavy Industries cégcsoport összes tagja besegített, a repülőgépgyártó részlegnél készítették a légterelőkkel bőven ellátott burkolatot, a turbinagyár mérnökei segítettek megalkotni az erőforrást. Pletyka szinten olyanról is hallani, hogy a kompresszor kétfokozatú meghajtást kap, a 300 lóerő kiaknázásához át kell majd kapcsolni a gépet, egyébként jóval szerényebb, de még mindig bőven 200 lóerő feletti teljesítménynek parancsol a sofőr. Legalább egy esélyt ad a gyár.

A csőből szerkesztett térváz extrém sebességeknél is kifejezetten merev marad, ami a várhatóan bőven 300 km/óra feletti csúcssebesség mellett bizony áldásos. Ezen felül rengeteg apró szárny segít stabilizálni a gépet. Nem véletlen, hogy a végsebességre csak becslés van, a Kawasaki egyelőre nem sok műszaki részletet árult el a Ninja H2R motorkerékpárról. Ami van, az épp csak arra elég, hogy felkeltse a potenciális vásárlók érdeklődését.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!