Már Magyarországon is létezik menekülő útvonal az élményeket közösen megélni akaró kisgyermekes motoros családok számára. A kiskunfélegyházi Parkerdő ötödik alkalommal ad otthont 2018 augusztus 9-től 11-ig Közép-Európa legnagyobb oldalkocsis találkozójának. Az aszimmetrikus 3 kerék megszállottjai színes családi, közösségi, turisztikai, szakmai, esélyegyenlőségi és zenei programokon vehetnek részt a három napos, akadálymentesített jamboreen, ahova az elmúlt években 20 országból látogattak vendégek Ausztráliától az USA-ig, a Kanári szigetektől Oroszországig.

Az oldalkocsisok családszerető népek, így a Kiskunfélegyházán már hagyománnyá vált gyermekmotoroztatás a rendezvény minden napját ünneppé teszi az utánpótlás generáció számára. A találkozó nyitó koncertjeként az ALMA zenekar csap a húrok közé, pénteken pedig többek között Tompeti és Barátai foglalják el a színpadot a népszerű kutyás ügyességi bemutató után. A gyerkőcök már nem csak utasként vehetik birtokba a találkozót, hanem elvezetgethetik az oldalkocsis mini segédmotorokat, amelyek száma a kreatív szülőknek köszönhetően évről évre nő. Az oldalkocsizás nem csak egy remek hobbi, hanem egy adottság is, amivel a gyerekek mellett mozgáskorlátozott és idős emberek számára is szerezhetünk feledhetetlen élményeket. Hagyománnyá vált, hogy a találkozó előtt, gyakorlatilag nulladik programként ellátogatunk a kiskunfélegyházi idősek otthonaiba és oldalkocsis városnézésre invitáljuk a kedves lakókat. Tavaly a 98 éves Kati néni volt a legvagányabb utasunk. Idén még Budapestről is érkeznek hozzánk szervezett busszal mozgáskorlátozott vendégek, akik szintén oldalkocsis kalandozáson vesznek majd részt augusztus 9-én.

Az érzékenyítés mellett a közösségépítést is a rendezvény kiemelt céljaihoz tartozik. Hagyományőrző egyesületek, külföldi és magyar motoros klubok számos képviselője visszatérő vendége a találkozónak kialakítva ezzel egy összetartó, baráti közösséget. A játékos vetélkedőkön mindig élmény látni, ahogy a tucatnyi országból érkező motoros a feladatokkal bíbelődik és bábeli zűrzavarban barátkozik egymással, de a nemzetközi oldalkocsis műhelybeszélgetések sem maradhatnak el elsősorban a külföldi motorcsodák köré csoportosulva. Ékes példája az összetartásnak, hogy az Isztambulból veterán Lambretta robogójával évről évre ide látogató 70 éves Hasan Parmaksiz barátunk már tegnap este befutott a találkozó színhelyére, hogy ismét ő lehessen az első és köszönthesse várva várt nemzetközi barátait.

A külföldi oldalkocsi építő cégek előadásán és kiállításain túl bemutatkoznak még magyar oldalkocsi építők is szebbnél szebb alkotásokkal, akik elsősorban külföldi piacra gyártanak még, de folyamatosan bővül magyar ügyfeleik köre a találkozónak köszönhetően is. Külön örömünkre szolgál, hogy Hollandia egyik legismertebb oldalkocsi építő cége, az LBS Sidecars kiállítja legfrissebb alkotásait Magyarországon először nálunk. Szintén igazi ritkaság számba megy, hogy a nagyközönség egy gyönyörű, 1927-es gyártmányú magyar oldalkocsis motort megcsodálhat a kiállításon egy 500 köbcentis Méray-Jap formájában. Látható lesz itt ezen túl az első magyar számítógép felhasználásával tervezett épített oldalkocsis motor, a rangos nemzetközi díjakat is bezsebelt, gyönyörű Alu Racer.

Az ötödik jubileumi Oldalkocsis Találkozó a szakmai különlegességek jegyében zajlik. Örömmel jelentjük be, hogy hosszú évek óta először Kiskunfélegyházán láthat újra a nagyérdemű oldalkocsis motocross versenybemutatót a rendezvényerdő mellett található kiskunfélegyházi motocross pályán. A versenyt tarkítja az Izs-Team, az egyetlen magyar oldalkocsis kaszkadőr show bemutatója mellett egy „flúgos futam” amatőr oldalkocsisok utcai fogataival, valamint a helyi motorsport egyesület színvonalas versenye. Kiskunfélegyházán nagy hagyománya van a koncertéletnek, ezért a helyi tehetségek mellett fellépő első osztályú tribute zenekarok a külföldi látogatókon kívül a lakosságnak is örömet okoznak. Az Alma Együttesen és Tompetin túl 2018.-ban a látványos Hollywood Rose és a Hungarian Pink Floyd Show profi koncertjeikkel és ámulatba ejtő lézer- és pirotechnikai show-val lépnek a fesztivál színpadára.

Részletes program:
Állandó programok: Oldalkocsis kiállítások, oldalkocsis cross edzések
Augusztus 9. csütörtök:
17:00 Gyermekmotoroztatás
17:30 Varia Sunt
18:00 Alma Együttes
20:00 The Trousers
Augusztus 10. péntek:
10:00 Vezetett túra
17:00 Nevelt Ebek kutyabemutató
17:30 Gyermekmotoroztatás
18:00 Tompeti és Barátai
20:00 Hollywood Rose
22:00 Rocky Racoons
Augusztus 11. szombat:
14:00 Oldalkocsis Motorok Szépségversenye
15:30 Felvonulás
17:00 Oldalkocsis cross verseny bemutatók
18:30 Oldalkocsis kaszkadőr bemutató
19:00 Gyermekmotoroztatás
21:00 Hungarian Pink Floyd Show
23:00 Rattlefish Blues Project

Mindenkit sok szeretettel vár az 5. Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó 2018 augusztus 9.- és 11.
között a kiskunfélegyházi Parkerdő tisztásain. További információ: www.oldalkocsis.hu