A Hyundai eredetileg már forgalmazná a Hyundai Sonata teljes értékű hibrid hajtással szerelt változatát az Egyesült Államokban, de egy időközben elfogadott törvénymódosítás miatt az összes autót át kell alakítani.

A dél-koreai cég olyan zajkibocsájtó eszközt épített az autóba, amely elektromos üzemmódban hallhatóvá teszi az autó közeledését, és ezt egy ki/be kapcsolóval látta el. Idő közben azonban az Egyesült Államokban elfogadtak egy törvényt, amelynek értelmében olyan zajkibocsájtó eszközzel kell ellátni az elektromos üzemmódban is haladni képes járműveket, amit a vezető nem tud kikapcsolni. A már forgalomban lévő autókat a következő három év során kell módosítani, azonban a még nem forgalmazott autókat rögtön érinti a módosítás – így a Hyundai hibridjének a forgalmazása se indulhat el.

A Hyundai Sonata Hybrid legyártása és a forgalmazás megindulása között módosult egy jogszabály, amiért az összes autót át kell szerelni A Hyundai Sonata Hybrid legyártása és a forgalmazás megindulása között módosult egy jogszabály, amiért az összes autót át kell szerelni

Ennek megfelelően a Hyundainak az összes, már legyártott Hyundai Sonata Hybridet át kell alakítania úgy, hogy ne legyen kikapcsológombja a zajkibocsájtó rendszernek, azaz egy vakkapcsolót kell beépíteni a műszerfalra. Nehezíti a dolgot, hogy rengeteg autót már kiszállítottak a márkakereskedésekbe, így jó néhány hetet csúszhat az autó piaci bevezetése.